Egy zsúfolt nap :)
Ma jó kis rohangálós napom volt, de nem bántam, mert ma volt az ultrahang is, amit viszont már nagyon vártam, vártunk :)
Reggel mentem vérvételre, aztán megkerestem T. dokit a kórházban, levette a hüvelykenetet CET vizsgálathoz, ez egy kicsit elhúzódott, mert pont amikor mentem elhívták egy szüléshez, de ettől függetlenül sem kellett sokat várnom rá. Utána még volt időm az ultrahangig, úgyhogy kihasználtam, megejtettem a nagybevásárlást, majdnem mindent megvettem, egy-két dolgot kell már csak frissen, hétfőn. Annyi mindent sikerült bevásárolnom, hogy esélyem sem volt felhozni aztán a negyedikre (vagy ha már itt tartunk bárhova) konkrétan örültem, hogy kitoltam a kocsimhoz, majd beömlesztettem a csomagtartóba :D Ákos felhozta már egy részét, de lesz még egy kör.
Aztán visszamentem a kórházba ultrahangra, oda már jött Á. is, ott találkoztunk. Olyan nagy már a kisasszony, hogy csak egyes testrészei férnek bele a képbe, egyben már nem is látni a kisbabát :) Na de majd februárban! :) Kérdezte T. doki, hogy nem kérdésben mondott-e már határozottan A-t vagy B-t, mert akkor most mondana! Mondtuk, hogy utoljára még kislány volt. Erre mondta, hogy akkor jól tudjuk! :)
Ez a 32 hetes uh volt, de az ünnepek miatt nekem most csinálták meg, kicsit korábban, mert még csak a 31 hetet töltöttem be. Becsült súlya 1631 gramm, nem semmi! Imádom! :) Olyan megnyugtató mindig az ultrahang, tudom én már a mozgásából is, hogy minden rendben, na meg a poci növekedésből, hogy jól fejlődik, de akkor is! Jó erről megbizonyosni.
Fejvégű a bébikém még mindig és marad is, már átbeszéltem ezt vele! Szívhangja jó, köldökzsinórban, erekben az áramlás szintén, magzatvíz közepes mennyiségű, tehát minden szép és jó! És imádjuk :) De ezt talán mondtam is már :)
—————