Gondolatok, érzések és egy kép

Én valahogy mindent pont így képzeltem. Az életben a nagy dolgokat megálmodja az ember, aztán a valóságban kicsit máshogy történik minden. Nem jobban vagy rosszabbul, csak máshogy. De a babavárást én így képzeltem, tényleg.

Na jó, ha nagyon belegondolok, van amit nem tudtam elképzelni. Nem tudtam, hogy ennyire félteni fogom. Nem tudtam, hogy a pozitív teszt után még mindig izgulni fogok, azt a részét úgy hittem, ha már ott lesz a kezemben, onnantól minden jó lesz és ezt tudni is fogom. Jó is és tudom is, de hogy a növekvő kis babám iránt ennyi féltést és szeretetet érzek majd... ezt a részét tényleg csak elképzelni tudtam. És olyan jó most megélni.

Érthető okoból én nem az a kismama vagyok, aki 4-6-8 hetesen - van ismeretségi körömben nagyobb szám is, számomra érthetetlen módon :) - rádöbben, hogy "lehet hogy babát várok?" Az első pillanattól megélem a várandósságot, így alakította a Isten, a Sors, az Élet, ki miben hisz. Ez elvette tőlem az első hetek abszolút nyugalmát és megadta nekem, az első pillanattól, hogy már Valakiért élhetek, tehetek, dönthetek, sírhatok, nevethetek. Még most is az elején vagyok, 14+2 vagyok ma, de olyan jó látni, hogy növöget a hasam. Büszke vagyok rá és várom, hogy még, mutasd meg magad kicsi babám. Jó, hogy Á. már most simogatja, beszél hozzá, kérdezgeti, pont így képzeltem és jó megélni pont így.

ost már kíváncsian várom: Kisfiú vagy kislány? Nem tudnám megmondani mit szeretnék. Mindig is kislányra vágytam. És mindig is kisfiút álmodtam, szóval ez érdekes. De alapjában véve lányos anyuka szerettem volna lenni. És most, hogy Ő már van, megfogant, tudom nem is lehet más, mint az aki. Egy kisfiú. Vagy egy kislány. És végül ő dönti el, mi milyen család leszünk. És ez így természetes és így tökéletes. Hogy reggelente hajat fonunk vagy kakastaréjt állítunk fel, hogy kisautót keresünk a hátizsákban, vagy a fiók mélyére bújt rózsaszín csatokat. Nem tudom, a megérzésem az elején érdekes módon a kisautó felé húzott, most éppen csatokra gondolok... de a lényeg, hogy várom, hogy kiderüljön. Hogy a nevén szólítsam, hogy megtervezzem a jövőjét, amit aztán majd ő úgyis teljesen másként alakít majd. Hogy már ezek a gondolatok foglalkoztatnak az nagyon jó. Nekem esküszöm, az elején ez eszembe sem jutott. És most, hogy már erről beszélgetünk Á-sal, most hogy már neveket választunk, most hogy arra is kíváncsiak vagyunk milyen lesz, kire hasonlít majd... ezekből a jelekből tudom, hogy végre elhisszük. Hogy már nem aggódjuk túl, "csak" várjuk. Nagyon szeretem az én kisbabámat. És most egy kép rólunk, hétfőn készült, 13+6-nál :)