Lili anyukája :)

Régen, balga, gyermeket csak tervező, vagy még csak nem is tervező megboldogult lánykoromban úgy véltem, hogy milyen már az, hogy van egy fiatal kis család, férj, feleség gyerekkel és akkor a fiatal férj meg feleség, a gyermek érkeztével megszűnik az lenni aki, nem Kati már vagy Edina vagy Sári és a férj sem Ákos vagy Péter vagy Józsi, hanem egyszerre egymást is úgy szólítják "Apa" "Anya". Hát mi ez már? Gondoltam én...

Ez is egy olyan dolog, amiről nem ártana már vezetnem egy külön kis füzetet, olyan szótárfüzetfélét bal oldalra felírnám miről mit gondolok most, aztán évek múlva meg mellé kerülne hogy is lett. Mert hozzánk még meg sem érkezett a kislányunk (illetve dehogynem, de úgy értem még meg sem született) és akkor már én mire vagyok legbüszkébb? Ha Á. úgy szólít engem "Lilianyukája" vagy példul "Szerelmeim". És én mit csinálok tegnap pl. nagyáruházban bevásárolva, na mit? Másik elvem ellenére - miszerint menjen már a Coca Cola Company a ... azért se dőlök be az "egyedi neves" marketingjének - lecsapok két fél literes - másik elvem, hogy kis kiszerelést nem veszünk, amennyiben van nagyobb, elfogyna és megéri - Coca Cola Zerora, mert!! és most figyelj... azokon a felirat "Apa" és "Anya". :D És hazahozom, hogy ezt meg a Lilientől kaptuk!! :D Hűha mennyi elv, elhatározás, szemlélet és mennyi minden alakul másként főként ha az ember olyan, mint én, hogy nem is igyekszik mondjuk annyira ragaszkodni egyes elveihez, elképzeléseihez, hanem boldogan vigyorogva hagyja, sőt élvezi, hogy másképp alakítsa az Élet (a nagybetűs Élet szóra mennyi minden rá lehet fogni, már megfigyeltem) ;)

Én nagyon boldog vagyok, hogy "Lilianyu" lettem. Belenézek a tükörbe és így látom magam. Nincs nagyon olyan döntésem, tettem a mindennapokban, amit ne határozna meg már most ez a kislány. És szeretem a férjemet az új szerepében és boldog vagyok, hogy küzdöttünk és megadatik. Nem lehetne máshogy. Az otthonunkat is Vele látom már, hiányzik, hogy nincs még itt, de ugyanakkor boldog is vagyok, hogy még három kerek hónapig "teljesen az enyém" hogy várhatom reggel, hogy mikor ébred már, várhatom az esti erőteljesebb rúgásokat, mert akkor már Apukája is itthon van és végre "találkozhatnak" várhatom az ultrahangot és a szívhanghallgatózós vizsgálatokat és várhatom, hogy végre bababoltba vigyen az utunk, hogy kiválasszuk a leglilisebb kiságyat, ami csak létezik. Így lett ő, a kis hathónapos pocakakó porontyom - és mekkora elvem volt, hogy a számomra irritáló POCAKLAKÓ szót nem használom majdani magzatomra soha! :D - egy új fogalom, valóságos kis ember, személyiség, így ruház fel embereket és tárgyakat saját magával, Ő aki még meg sem született. Lenyűgöző, nem? :)