Megint egy újabb fejezet...

Eltelt két hónap, és úgy tűnik megint új fejezetet nyitunk a történetünkben. Az elúlt két hónapban amíg nem írtam, történtek jó és rossz dolgok. Kaptam rossz híreket, egy részük őszintén hidegen hagy (előléptetés, mint olyan nem valósult meg, az utolsó pillanatban meghiúsult... hehe az én munkahelyemben nem lehet csalódni, még pozitívan sem!:)) és vannak amiket nem volt ennyire könnyű feldolgozni. Az ismételt terheléses vércukor, inzulinvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy semmit sem javult az inzulinrezisztencia, gyógyszer, diéta és sport ellenére sem. A gyógyszer adagot emelni már nincs hova, így marad a diéta szigorítása. A másik és lényegesebb hír tegnap ért. Középidős uh-n voltam, az uh-n látottakat nem részletezem. A lényeg, hogy egyértelmű, hogy most, így ezzel a kezeléssel, ebben a hormonális állapotban nem állok készen egy terhességre és az orvosom tegnap hivatalosan is átirányított meddőségi centrumba. Átbeszélte velem újra a helyzetet és azt tanácsolta lépjünk tovább, meddőségi centrum irányába, mert szerinte több kell ide már, mint amennyi tőle telik. Sokat beszélgettünk, nem konkrétan ezt mondta, de ez volt a lényege. Kérdezte, hogy melyik meddőségire gondoltam, én mondtam, hogy a kaposvári Kaáliba szeretnénk menni. Ott a pécsi Kaáli orvosai vannak, az egyiknek felírta a nevét, Pécsen együtt dolgoznak. Azt mondta hívjam a jövő héten és hivatkozzak rá, kérjek időpontot. Furcsán éreztem magam. Hazajöttem, elmondtam a férjemnek, ő azt mondta persze, jelentkezzünk be, egyértelmű, hogy továbblépünk. Ennek örültem, nem tudom miért de féltem attól, hogy nem ez lesz a reakciója, mert mi eddig máshogy terveztük, augusztust beszéltünk, hogy akkor jelentkezünk be.

Furcsán érzem most magam most is.

Kicsit szomorúnak, felborult a happy, megnyugtató kis tervem, aminek a lényege amúgy az volt, hogy én nyárig mielőtt meddőségibe mennék babás leszek, illetve kicsit úgy érzem, mintha a dokim kidobott volna. Másrészt van bennem öröm és várakozás is, a továbblépés mindig jó dolog. Így hát hétfőn telefonálok és lépünk egy újabb irányba. Egyetlen dolog miatt van bennem félelem, hogy ez már a sokadik továbblépés és ha itt sem tudnak segíteni, akkor utána már nem lesz hová tovább lépni. De igyekszem erre nem is gondolni, hanem hinni minden hitemmel. Anyagilag remélem bírni fogjuk a meddőségi kezelésekkel kapcsolatos kiadásokat. Már most nagyon sokat költöttem erre, orvosok, gyógyszerek, kezelések, természetgyógyász, akupunktúra, masszázs ... stb. formájában és sokszor eszembe jut, hogy bárcsak ezt a pénzt már a kisbabánkra költhettem volna. De ezeket a gondolatokat is elhessegetem, hiszen amit most kiadunk pénzt, végülis az is a kisbabánkért van :) Mindenesetre hálás vagyok, hogy találtam egy olyan orvost, aki mindent megtett értem, most azt is, hogy elengedett és nem húzza az időt, nyíltan kimondja mire számíthatok, mit kell tennem. Az őszntesége sokszor bántott, mert az ember szeretné, ha csak szépet és jót hallana, de sosem hátráltatott, mindig csak előrevitt, szóval, remélem most is így lesz és a tanácsát megfogadva végre tényleg eljutunk oda, hogy szülők lehetünk. Ámen. :)