Telik az idő... ki hitte volna? :)

Végre úgy érzem, mintha a nagy várás kicsit könnyebb lenne. Telnek a napok és már 10 hetes vagyok, hát nem csodálatos? Persze azért még várok, számolok, például hogy még ötöt kell aludni és megyünk újra ultrahangra, most el tud jönni Apuka is, már nagyon várjuk mindketten. Számolok mást is. Például, hogy hány hetes leszek kis keresztlányom vagy éppen nővérem szülinapján és hű már hány hetes barátnőmén, novemberben :) 

Közben az Élet nem áll meg, sőt! Úgy alakult, hogy áruljuk a minden zugában szeretett kis otthonunkat és csak azért nem fáj, mert már találtunk szeretnivalót, nagyobbat, kényelmesebbet, nekünk valóbbat... de azért a hirdetésünk képeit nézegetve néha belémmar: tényleg eladjuk? :) És közben persze remélem, hogy igen, sikerül és eladjuk :)

Voltunk nyaralni is, a múlt héten Horvátországban. Egy hét pihenés, babázás - 1 éves unokaöcsi is velünk tartott a szüleivel egyetemben. Halacskánknak - már ha a kiírt időben születik és valóban ez lesz a csillagjegye - megmutattam a tengert, tetszett neki szerintem. Megmutattam egy hajó tenger alatti kabinjában is, nem tudom neki tetszett volna vajon, de engem úgy kellett feltámogatni a fedélzetre... talán nem volt a legjobb ötlet. Engem egyébként szerencsére továbbra is elkerül az émelygés, hányinger - mint megtudtuk kivétel ez alól a tengeralattjáróban történő utazás -, azt szokták mondani, ez esetben nagyobb az esély a fiú gyermekre, mert ha egy nőben van egy kuki akkor már jól érzi magát :D Már bocsánat :) Majd meglátjuk!

Már van egy kis pocakom is, nagyon örültünk a felfedezésnek, mert nem csak én látom persze, bár őszintén ez még nem határozottan terhespocak, de mi tudjuk hogy az! És ezt tegnap anyukám is megerősítette, szóval így van!!! :)

Van nekem továbbá már védőnőm - nem védőnéni mert igen fiatalka, már amennyire én az életkort meg tudom becsülni - igen szimpatikus és van nekem "kiskönyvem" végre-valahára, erre vártam már mióta! :) Az IR miatt pedig úgy tűnik megúszom majd a cukorterhelést, legalábbis a 75 gramm glükóz szirupost, mert az nem tenne jót nekünk, ezt is a védőnő mondta, mondom én, hogy szimpatikus.

Nagyon várom, hogy lássam újra. Minden nap van ami megnyugtat, a növekvő pocakom, a rá gondolás, amikor már magam mellett látom, de kell még ez  a megnyugvás, mert bizony aggódó vagyok, féltem őt és a mai napig minden rágondolással bíztatom, dícsérem, hogy ügyesen csinálja és ő a legügyesebb baba a földkerekségen. Annyi történettel találkoztam már, így hát a félelem talán "jogos" de tényleg pozitív vagyok azért, vagy legalábbis minden félelmem valami biztonságos jóérzésbe vegyül végül ezzel a csodával kapcsolatban amit most átélek. 

Én nem tudom mekkora az a szeretet amit még lehet érezni és fokozni, már az énszerelmemmel is úgy voltam/vagyok sokszor, hogy meddig lehet ezt ilyen erősen, rajta csüngősen? Ha mi hat együtt töltött év után még ilyen türelmetlenül várjuk, vággyuk egymást, hogy már szinte azt kívánom, kicsit csendesedne (na TÉNYLEGESEN nem kívánom, nehogy!) akkor mit fogunk érezni, ha ez a csöpp ember megérkezik, ha itt lesz velünk, az oltalmunkban, életünkben? Ha így várjuk az ultrahangokat, hogy csak egy pár percre, de lássuk, hogy bírjuk mi ki február 18-ig.... vagy az én számításaim szerinti 25-ig :) (persze drágám te csak maradj addig odabent addig, ne foglalkozz  a sóvárgó szívű szüleiddel) ... Várom őt, de ugyanakkor várom a várandósság többi élményét is megélni, hogy nőjön nagyra a pocakom, hogy érezzem őt, aztán majd Á. is érezze és ha ezekre gondolok, már nem is olyan nehéz kivárni a februárt, hiszen addig mi minden öröm vár még ránk. 

És hogy a témától teljesen elszakadva és realisztikusan zárjam bejegyzésemet, még egy hír: van nekem egy új mosógépem, Samsung és gyönyörűszép és halk és részletkérdés, de jól is mos és hogy hogyan is függ össze ez a mai bejegyzésemmel? Természetesen van rajta babaruhaprogram oh yeh!! :)