Amiről nem írtam...

Kb. két hete megosztottam egy idézetet a változásról. Nem írtam többet és nem írtam azóta sem, pedig nagy dolgok történnek körülöttünk, nagy változásokba csöppentünk, amit nehéz volt egyik pillanatról a másikra még felfogni is, nem hogy feldolgozni, így szülés előtt pár héttel, most már talán csak nappal.  

Mégis leírom most, hogy mi is a helyzet, hiszen később talán már időm nem lesz mindent elmesélni itt, mert ha Lilien megszületik, nem hinném, hogy lesz bejegyzés, ami nem róla szól majd. :)

Tulajdonképpen nem egy nagy sztori. Hiszen nem titok, árultuk mi a lakást nagy reményekkel nyár vége, ősz eleje óta. És most eladtuk. :) És mivel a komoly érdeklődő mint olyan a mai világban ritkaságszámba megy, megfontolásra sem volt idő - nincs is ezen mit gondolkodni, ezt az édes otthont, mi kinőttük, vagy ha még nem is, hamarosan, amikor a lányunknak már külön szoba, élettér kell majd... kinőttük volna. Csak éppen. Babasarok berendezve. Ruhácskák mosva, vasalva, illatosan a helyükön. Pelenkázósarok még fel is lett díszítve. A nagy gonndal kiválasztott többi dekorról nem is beszélve. 

És most, amikor is én 39 hetesen, teljesen nyitott méhszájjal és időnként meglepő összehúzódásokkal várom a mi gyermekünket és a szülést... minden dobozokban :) A babaágy szétszerelve :) És mindez velünk történik, akiknek körülbelül mindenre van féléves, egyéves és ötéves tervük. Az Élet már csak ilyen, megtanítja szépen lassan, hogy nem mi irányítunk.

Mi lesz most? Semmi extra. Komolyan. Kicsit több szervezés, sokkla több munka, és Á-nak, a családnak, a barátoknak bizony nehéz hetek, hónapok, hiszen én valamilyen szinten ki leszek vonva a forgalomból. Az eladás már biztos, a szerződés megköttetett és az életünk nagy része is becsomagolva. A következő OTTHON, mert az lesz. nem csak egy lakás, megtalálva, kinézve, eltervezve. Alku, folyik. Megvétel remélem sikerül majd. Addig pedig költözünk egyelőre itt Siófokon belül Á. nagynénjéhez, aki szeretettel befogadja a kis családot, otthont ad nekünk, biztonságot teremtve a bizonytalanság időszakában. Ennek örülök, mert egyrészt érzem, hogy jó megoldás, jó helyen leszünk, másrészt pedig amíg ott lakunk majd - szerintem körülbelül három hónapot - addig nem kell védőnőt, gyerekorvost váltani, nem párhetes csecsemővel kell költözni és sorolhatnám.

Nehéz lesz-e? Nyilvánvalóan, hiszen önmagában nagy változás, hogy mi már hárman leszünk, önmagában nagy változás, hogy mi nem a saját kis lakásunkban lakunk, a kettő együtt meg ha csak nem lennék annyira pozitív, hogy úgy véljem "üti egymást és csudakönnyű lesz" :D ... hát biztosan nem mindig lesz könnyű. Illetve, hogy biztosan? Ezt nem írhatom, mert nem biztos. Szerintem ennek így kellett történnie, lehet, hogy jobb lett volna három hónappal ezelőtt, de nem biztos. Hiszen pl. lesz segítségem az első időszakban, hiszen nem kell a negyedikre cipekedni babával, hiszen E. olyan, aki eddig is mindig szívesen látta a családját és ez alatt azt értem, hogy anyukámat is pl. tehát ettől nem kell tartanom, hogy emiatt gond lenne közöttünk. Olyan ember, akivel szemben nem érzem feszélyezve magam ha kérek, kertelés nélkül mondja ki a véleményét, amit meg azért szeretek, mert tudom, hogy kimondhatom én is. :)  Szóval talán nem véletlenül rendezte úgy a sors, hogy ez most így alakuljon, hogy Lilien az életét ott kezdje el. 

Azért ennyire nem vagyok ám laza. Aki ismer engem, jól tudja, hogy nem. Elsőre megbénított a lakás eladásának híre, főként az előttünk álló költözés, stb. De ma, pár órán belül újra össze lesz rakva a babaágy, a szobánk berendezve, mindent összepakoltam. Még ma este vagy holnap mindent a helyére rakok, amire az első hetekben szükségünk lesz és a többi holmi is ott lesz, mindent dobozoltunk, címkéztünk és elrakodtunk, hogy a lehető legegyszerűbben menjen majd minden, már amennyire lehet.

Holnap védőnő, NST, orvosi vizsgálat. Ha 18-ig nem indul meg a szülés, akkor be kell feküdnöm. De úgy érzem mégis, hogy minden a helyén van a mi világunkban, a legfontosabb dolog ugyanis nem változott. Az hogy kb. egy hét múlva Édesanya és Édesapa leszünk. Az hogy a kislányunk még most is sokat mocorog és érzem azt, hogy velem együtt nyugtalan, velem együtt tud ellazulni és emiatt nem is hagyom, hogy negatívan lássam a dolgokat. Neki mi leszünk a legfontosabbak és ha elmeséljük neki életének első izgalmas hónapjait, talán tetszik majd neki, talán érzi, hogy mindez már érte volt, azaz most éppen van. 

Mennyi minden történt még mióta nem írtam. Pl. a babakocsi, már az új otthonban "parkol" és csodaszép. Bordó és rózsaszín és nagyon csajos. Köszönjük a nagyszülőknek :) És a fülbevaló. Pici, arany karika, halvány rózsaszín és fehér kis kövekkel. Álomszép. Köszönjük nagymami. :) És akkor ír nővérem, hogy sajnálja, de ragaszkodik a "gyangyihoz" * és vett a csupa hasznos ajándék mellé. És megéreztem és tényleg, pont azt vette meg, amivel már jó ideje - aznap is! - szemeztem a DM-ben. 

És vannak rossz dolgok is. M. (anyósom) eltörte a bokáját. :( Remélem hamar gyógyul, regenerálódik, sajnálom nagyon szegényt. Kis pihenésre van most kényszerítve, az úgysem megy nagyon neki, nem akarok ezen poénkodni, de tényleg minimum egy lábtörés kell hozzá, bár nála az sem elég, mert aznap este a baleset után még megfőzött és másnap mentek csak orvoshoz. 

Volt itt hó is, igazi tél, remélem befejezte és ennyi volt, mert szeretem, szeretem, de főleg az ilyen nyári lány, mint én, hát ilyenkor már a tavaszt várja minimum. Ráadásul ilyenkor annyi hó esik le, amennyi nekünk lakáslakóknak kellemes meglepetés, de pl. a 81 éves mamámnak meg hihetetlen munka, teher és félelem. Nem, azt hiszem nem bánom, hogy nekünk "csak" a nagyobb lakás és nem egy ház fog összejönni. Pedig mi még fiatalok vagyunk.

Most búcsúzom, mert várom haza Á-t, eszik, aztán pedig indulás E-hoz pakolni, szerelni. Én csak nézni fogom. :) De azért részemről is volt ma munka, Mészi barátnőm vett ki egy szabadnapot, és elpakoltuk a konyhám nagy részét. Meg a fürdőből sok mindent. Persze főleg ő pakolt, de azért én is segítettem. Hát ilyen barátaim és családom vannak nekem. Mert mondanom sem kell, hogy pl. a délutáni pakolást sem egyedül oldja meg Á., két barát-kolléga is felajánlotta, hogy jön és segít. Tényleg ilyenkor lehet látni kire számíthat az ember igaazán. Mi szerencsére sok mindenkire.

Most pedig töltök fel két képet, frissek, azt hiszem négy napja készültek Rólam. Talán az utolsók, amíg még egyek vagyunk Lilimmel? Ki tudja? Könnyen meglehet ;)

* A gyangyi az csak a mi családunkban hallgat gyangyi, gyangya névre. Egyébként pedig a sokak szerint felesleges, funciótlan és függőséget okozó ún. szundikendő, ami hozzánő egy gyerekhez és tortúra a mosás, leszoktatás. Neki meg édes vele a délutáni alvás például. Ezért mi talán helytelenül és következetlenül bevetjük a babáknál, gyerekeknél :) Nem lehet mindig csak okos dolgokhoz ragaszkodni, na.