Tizenévesen naplót írtam. Nehéz, küzdelmes és nagyon boldog időszak volt, könnyebb volt feldolgozni napló segítségével. Már nem vagyok kamasz lány. Harmincéves nő vagyok. Egy nő, aki boldog, akinek szerető férje, minden zugában szeretett otthona van, csodálatos családja. Ami még hiányzik a gyermek. Másfél éve várunk, vágyunk rá. Túl a kivizsgálásokon, túl egy műtéten és egy kezelés kellős közepette éppen. Nehéz volt feldolgoznom, hogy ez most nem jön könnyen, de már sokkal-sokkal könnyebb. Vannak barátaim, akik mellettem állnak, férjemmel közös a cél és sok boldog óra áll mögöttünk a cél érdekében :) és csaknem fél éve van már olyan orvosom is, akiben végre megbízom és aki lassanként meggyőz arról, hogy tényleg sikerülni fog :) Nincs könnyű dolga velem. Ez az oldal, ez a blog majd segít nekem. Feldolgozni. Mindig van mit. A jót is fel kell ám, ezt már megtanultam. Olyan meg, hogy rossz, talán nincs is. Minden csak felfogás kérdése :)

Ledöntöttek a lábamról. Sajnos nem túl izgalmas értelemben, egy vírusról van szó, nem részleteném inkább itt, csak remélem, hogy hamar kikeveredek belőle. Annál is inkább, mert most lenne itt az ideje a sok-sok összebújásnak, de ... most mégsem fog ez összejönni. De ki tudja semmi sincs véletlenül az életben, talán ezt most azért kaptam, hogy jól kipihenjem magam. Merthogy alszom szinte folyamatosan, kivéve az első éjszakát amikor meg hánytam szinte folyamatosan. Na de tényleg nem részletezem. Most pedig erőt veszek magamon. Lezuhanyozom. Aztán ki tudja, felfrissülve talán lesz erőm... szenvedésen kívül másra is :)

Nem volt. Mármint erőm. Legalábbis akkor. Az Élet azért nem annyira igazságtalan. Az esélyt megadta most is, mert aggódtam, hogy a lázas, hányós szenvedés miatt majd jól lecsúszunk mindenről, de mint kiderült a lázas hányós időszak igazából kitolta az ovuláció idejét. A görbémből legalábbis ez látható. És mi megadtuk az esélyt rendesen, most pedig következik az izgalmas várakozás. Nem számolom, hogy hányadszor. De egyszer majd eljön a "megérte erre várni pillanat" és addig meg lehet reménykedni, örömködni, tervezni... és ha olyan van, akkor meg magunkat sajnálva szenvedni. Vannak jó dolgok is. A munkahelyemen plédául. Úgy tűnik magasabb beosztást kapok (mondjuk hiszem ha látom :P) és milyen vicces az Élet, mosolyogni való. Ezért az előléptetésért most én úgy érzem nem küzdöttem, nem is vártam, nem kalkuláltam vele, annyira másra van most beállítva az agyam, szívem. És megkapom. Amiért küzdök, várat magára. Meg kellene tanulnom már ezt. Nem küzdeni, csak élni és tenni a dolgom és a végén megkapni ajándékként vagy jutalomként amit ad a az Ég. Ez a mai mantrám. (Mantrát lehet kitalálni saját magamnak amúgy?)

Ez pedig a görbém: :)

Igen, akarok. Szeretném megosztani, hol is kezdődött és hogyan és mi történt azóta. Három éve lesz májusban, hogy összeházasodtunk. Ez a szerelem, ez a kapcsolat amióta csak tart, zökkenőmentes, nyugodt és nagyon boldog volt. Mi mindig is nagy egyetértésben voltunk együtt, talán azért, mert megismerkedésünk sok évvel régebbi történet, mint szerelmünk. Mi már ismertük egymást amikor egymásba szerettünk, nem voltak nagy meglepetések és ez korábbi kapcsolataink után olyan jó volt és tökéletes (még most is az). Szinte azonnal összeköltöztünk, egy év múlva megkérte a kezem, és még a kapcsolatunk harmadik évfordulója előtt, 2010. májusában hivatalosan is összekötöttük életünket. 28 éves voltam én akkor, Ő 29 és azt beszéltük meg, hogy egy évet leszünk még kettesben, aztán bővítjük a kis "családunkat". Volt közben nászút, életem talán legizgalmasabb és legszebb hete, és volt sok minden jó dolog, és én már gondolatban készültem az anyaságra, a teherbeesésre. Magzatvédő vitaminokat nézegettem, fórumokat olvasgattam és már a tervezés is olyan örömmel töltött el, amit eddig nem ismertem.

Akkori orvosom tanácsára a fogamzásgátlót szedtem egészen májusig, ő azt mondta nekem, a hormonok gyakorlatilag azonnal ürülnek a szervezetből, ezen aggódnom nem kell, a magzatvédő vitamint viszont ajánlja elkezdeni már az első próbálkozós hónapban. Így is tettem és amikor a doki türelemre intett, felvilágosított, hogy ez nem feltétlen hipp-hopp fog menni, ahogy én azt elképzelem, akár hónapok is eltelhetnek az első pozitív tesztig... nos én elnézően hallgattam, bólogattam, hogy "igeeeen, perszeee" és biztos voltam abban, hogy én még a nyáron teherbe esem. 

Június volt az első hónap, amikor nem védekeztünk, nagyon határozottan éreztem a 14. napon a peteérést, az ovuláció közeledtét és örültem, hogy rendben lesz itt minden, működök én azonnal, tessék, megmodtam. Voltunk is együtt, eztán csak nem sikerült, a 29. napon megjött a menzeszem, de nem törtem le, örültem, hogy legalább pontos.

Az is volt. 1-2 hónapig. Egyre hosszabb ciklusaim lettek, 35, majd 40 naposak, aztán ősszel egyszerűen nem akart megjönni. Persze tesztelgettem vadul, mind negatív eredménnyel. Kórházba mentem, teljes hormonsor vizsgálatot és uh követést rendeltek el, továbbá azt mondta a doki egyelőre nem hozza meg gyógyszeresen, nézzük meg, hány napos is lesz a ciklusom. 54 lett. Mentem vérvételekre és a ciklus 11. napján uh-ra, ahol megállapították, hogy mindkét petefészkem policisztás, peteérés nincs, PCOS gyanú áll fenn.

Szédelegve és leblokkolva jöttem ki akkor onnan. Annyiszor felmerült már bennem a PCOS lehetősége, aztán elolvastam a tipikus tüneteket és aztán úgy döntöttem, nekem nem az a bajom. Persze azóta tudom, hogy lehet magamat diagnosztizálgatni, csak nem érdemes.

November elején a hormonos és uh eredményekkel elmentem az orvosomhoz, aki megint megnyugtatott, clostilbegytet írt fel és a ciklus második felére duphastont és azt mondta majd ettől jól teherbe esem. Az ember a pozitív hírt fenntartás nélkül fogadja, csak aztán amikor nem igazolódik, elkezd utánajárni a dolgoknak, aztán leesik az álla. Merthogy a closti az eredményt hozó, de nem veszélytelen és nem csodaszer. És ma már azt is tudom, hogy uh követés nélkül veszélyes is lehet. Uh az én dokimnál nem volt és azt mondta nem is érdekes, 2X1 az nem sok, az meg se kottyan magamfajtának.

Fél év után beutalót írt a férjemnek andrológiai vizsgálatra, nekem pedig azt mondta nincs mese, átjárhatósági vizsgálat kell laparoszkópiás és elő is jegyzett májusra. A második házassági évfordulónkon feküdtem be a kórházba és én arra gondoltam, nem baj, szökőév van, igaziból úgyis tegnap volt és hát most megint előrelépünk. A műtétet másnap elvégezték, közben kiderült hogy az egyik petefészkemet is műteni kell policisztásodás miatt, egy kalap alatt azt is megcsinálták. 

A műtét után a dokim azt mondta, hogy az egyik petevezetékem teljesen átjárható, a másik nehezebben, de szintén az, egyébként ilyenkor a kontrasztanyag jól átmossa, így javítottak a helyzeten, nagyobbak az esélyek. Folytattuk ahol abbahagytuk, closti és duphaston uh követés nélkül. A ciklusaim kb. 35 napra álltak be, de volt, hogy ennél is hosszabbak voltak. 

Közben diétázni kezdtem és fórumoztam továbbra is. Új barátaim lettek, a lányok, akik ezt élik át amit én, valóságos tapasztalataik vannak és nagy szívük és velük mindent megoszthattam, őket nem terheltem. Illetve ezt jelenidőben kell írni, mert néhányójukkal (de hülye szó) barátságot kötöttem. Nyár volt, ami amúgyis az én évszakom, és mi a férjemmel egyre türelmetlenebbül (általában én vagyok a türelmetlenebb, bár mostanság már ő is) vártuk a csodát, mert ennyi idő után bizony már a csodát várja az ember. Még jó, hogy hiszek a csodákban, különben nehéz lenne ;) Jártam akupunktúrára, mentünk hosszúhétvégézni meg nyaralni a családhoz és az idő telt és múlt és én nem lettem terhes. Engem már erősen kezdett elbizonytalanítani, hogy az orvosom rutinszerűen kezel, elbeszélünk egymás mellett, nem csinál ultrahangvizsgálatot, nem is veti fel a pl. az endokrinológus, az inzulinvizsgálat lehetőséségét, bár a metet felírta, mert ugyebár szükséges.

Ekkor a szerencsés véletlennek köszönhetően - ami amúgy nem létezik, semmi sem véletlen - bementem frufrut vágatni és a fodrásszal beszélgettem sok mindenről és ő ajánlott nekem egy orvost, az orvost, aki új reményt hozott. Be is jelentkeztem, elmentem az eredményeimmel és már azonnal pozitívan hatott rám. Meghallgatott. Sőt! Kérdezett. Nem legyintett a lelkivilágomat illetően, nem mondta, hogy ő nem pszichológus, hanem nőgyógyász, nem, sőt elkezdett nekem beszélni a betegségemről és annak pszichoszomatikus oldaláról. Sok mindent mondott, olyat is, amit nem hallottam szívesen akkor, magamban felhúztam a szemöldököm néhány felvetésére és azt gondoltam "Mit képzel?!"... de később MAGAMBA NÉZTEM, átgondoltam... és már nem legyintek rá! Hanem adok a szavára. Megnézett ultrahanggal és meghatározta milyen gyógyszert szedjek, mennyit a továbbiakban és megbeszéltük, hogy minden ciklusban megyek hozzá és ultrahanggal követi a peteérésemet. Azóta is hozzá járok és nincs könnyű dolga velem, de a lényeg, hogy bízom benne és ami talán még fontosabb, ő is bízik bennem és abban, hogy egyszer majd mást is látunk az ultrahangon.

Közben nagynénémnek köszönhetően eljutottam egy belgyógyász szakorvoshoz, akinek egyik szakterülete az inzulinrezisztencia kérdése. Vele órákat beszélgettem egy fa árnyékában, elmondta nekem, hogy mit egyek, mikor és hogyan. Megnyugtatott, hogy ez kezelhető. Postán beutalót küldött nekem aztán és végre, ennyi idő után megtörtént a terheléses vizsgálat is. Az eredménye lehangoló volt. Az inzulinrezisztencia tény lett és kiderült, nem enyhe, hanem elég súlyos. Szerencsére addigra már elkezdtem diétázni, szedtem a metet, elkezdtem többet mozogni, így nem hirtelen kellett elindulnom ezen az úton. Kontrollra majd egy hónap múlva kell mennem, na majd remélem akkor boldog bejegyzést írok.

Még nincs vége a történetnek, de most azt kell írnom FOLYT. KÖV. mert blogon kívül is van élet, nem is akármilyen :))) Majd folytatom!!

Eltelt két hónap, és úgy tűnik megint új fejezetet nyitunk a történetünkben. Az elúlt két hónapban amíg nem írtam, történtek jó és rossz dolgok. Kaptam rossz híreket, egy részük őszintén hidegen hagy (előléptetés, mint olyan nem valósult meg, az utolsó pillanatban meghiúsult... hehe az én munkahelyemben nem lehet csalódni, még pozitívan sem!:)) és vannak amiket nem volt ennyire könnyű feldolgozni. Az ismételt terheléses vércukor, inzulinvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy semmit sem javult az inzulinrezisztencia, gyógyszer, diéta és sport ellenére sem. A gyógyszer adagot emelni már nincs hova, így marad a diéta szigorítása. A másik és lényegesebb hír tegnap ért. Középidős uh-n voltam, az uh-n látottakat nem részletezem. A lényeg, hogy egyértelmű, hogy most, így ezzel a kezeléssel, ebben a hormonális állapotban nem állok készen egy terhességre és az orvosom tegnap hivatalosan is átirányított meddőségi centrumba. Átbeszélte velem újra a helyzetet és azt tanácsolta lépjünk tovább, meddőségi centrum irányába, mert szerinte több kell ide már, mint amennyi tőle telik. Sokat beszélgettünk, nem konkrétan ezt mondta, de ez volt a lényege. Kérdezte, hogy melyik meddőségire gondoltam, én mondtam, hogy a kaposvári Kaáliba szeretnénk menni. Ott a pécsi Kaáli orvosai vannak, az egyiknek felírta a nevét, Pécsen együtt dolgoznak. Azt mondta hívjam a jövő héten és hivatkozzak rá, kérjek időpontot. Furcsán éreztem magam. Hazajöttem, elmondtam a férjemnek, ő azt mondta persze, jelentkezzünk be, egyértelmű, hogy továbblépünk. Ennek örültem, nem tudom miért de féltem attól, hogy nem ez lesz a reakciója, mert mi eddig máshogy terveztük, augusztust beszéltünk, hogy akkor jelentkezünk be.

Furcsán érzem most magam most is.

Kicsit szomorúnak, felborult a happy, megnyugtató kis tervem, aminek a lényege amúgy az volt, hogy én nyárig mielőtt meddőségibe mennék babás leszek, illetve kicsit úgy érzem, mintha a dokim kidobott volna. Másrészt van bennem öröm és várakozás is, a továbblépés mindig jó dolog. Így hát hétfőn telefonálok és lépünk egy újabb irányba. Egyetlen dolog miatt van bennem félelem, hogy ez már a sokadik továbblépés és ha itt sem tudnak segíteni, akkor utána már nem lesz hová tovább lépni. De igyekszem erre nem is gondolni, hanem hinni minden hitemmel. Anyagilag remélem bírni fogjuk a meddőségi kezelésekkel kapcsolatos kiadásokat. Már most nagyon sokat költöttem erre, orvosok, gyógyszerek, kezelések, természetgyógyász, akupunktúra, masszázs ... stb. formájában és sokszor eszembe jut, hogy bárcsak ezt a pénzt már a kisbabánkra költhettem volna. De ezeket a gondolatokat is elhessegetem, hiszen amit most kiadunk pénzt, végülis az is a kisbabánkért van :) Mindenesetre hálás vagyok, hogy találtam egy olyan orvost, aki mindent megtett értem, most azt is, hogy elengedett és nem húzza az időt, nyíltan kimondja mire számíthatok, mit kell tennem. Az őszntesége sokszor bántott, mert az ember szeretné, ha csak szépet és jót hallana, de sosem hátráltatott, mindig csak előrevitt, szóval, remélem most is így lesz és a tanácsát megfogadva végre tényleg eljutunk oda, hogy szülők lehetünk. Ámen. :)

Az életembe ez a nagy VÁRÁS számos jó dolgot hozott. Megismertem a lányokat, akik más-más okból, de ugyanabban a cipőben járnak, mint én. Más-más utat járunk be, de a fájdalmak, örömök, csalódások és sikerek (és humor, amivel szerencsére mindannyian rendelkezünk és nélküle nem is menne semmise )közösek. Megértik azt is amit más nem érthet. Anya, testvér és barát se, mert nem éli át. Ők az én mentsváram, egy csodás, külön kis baráti világ, akikhez teljesen őszintének lehet lenni. Ezért döntöttem úgy, hogy most csak bemásolom ide azt amit az első kaális tapasztalatokról nekik írtam. Mert nekik mindent le lehet írni és mindent le is írtam, jobban úgysem tudnám megfogalmazni: 

"Első randi a Kaáliban, első benyomások és előrelátható továbbiak" címmel leírom nektek a mai délelőttünket :) Megérkeztünk az intézetbe már kilenc óra után valamicskével és szuperkedves lányok fogadtak minket a recepción, na mondom, basszus "de ja vu" van, így kezdődött a nászutunk is, ez csak jót jelenthet :D Szóval I-es számú szuperaranyos nővérke (amúgy szupercsini is volt, remélem nem ennek köszönhető a nem sokkal később kinyert szuper virgonc spermium állomány, de ez már egy másik történet) felvette az adatainkat, lemásolta az iratainkat, megbeszéltük mi is következik most első alkalommal (spermiogramm, hormonos vv, konzultáció) majd rövid tájékoztatás után férjemet bekísérte egy kisszobába, edénykével ellátva ugyebár, ahogy illik. Ezután tőlem levette a vért, mondta, hogy meg is lesznek az eredmények 2 órán belül és már azt is átbeszéli velünk majd a doki. Férjem végzett, nővérkével büszkén, fennhangon közölte, hogy "mission complete" a többi pár nem kis vigyorgására, csak mérsékelten égett a fejem. 10 órakor behívott minket az orvos, átnézte a korábbi leleteimet és boldogan fogadta, hogy milyen felkészülten érkeztem. Jah kérem volt időm basszus felkészülni a két év alatt na mindegy. Elfogadta a korábbi eredményeimet, nem kér újabb átjárhatóságit, annyit kérdezett, hogy volt-e a műtét óta bármilyen hasi műtétem, hüvelygyulladásom, vetélésem, méhen kívüli terhességem, gombás fertőzésem, felfázásom... én meg ráztam a fejem, hogy hálistennek ezek engem elkerültek eddigi életem során... és sorolta még ezeket, azt mondta, hogy a fent felsoroltak hiányában nem tartja valószínűnek, hogy az eltelt 11 hónap alatt változás lenne petevezetékeim állapotában, így elfogadja a tavalyi eredményt. ... Meglett a spermiogramm eredménye (tökéletes jeeeee) és megnézhettük mikroszkóp alatt a kis virgonc spermiumokat, annyira jó volt látni, majdnem elérzékenyültem esküszöm. :) Meglett a hormonos vv eredménye, tulajdonképpen minden fasza... ööö... jó :D TSH határon belüli, de 2-höz közelít, nem egyhez (másfél éve 3-hoz közelített). Viszont azt mondta, hogy ő inszemet, lombikot és úgy általában gyermeket egyaránt 1-es TSH érték közepette szeret csinálni, mert esélyek szempontjából nem mindegy így kaptam Letroxot, napi fél szemecskét kell szednem. Plussz kaptam D vitaminra receptet, 3000NE-s, már ki is váltottam mindkettőt. A terv amiben megegyeztünk: A következő 2-3 ciklusban (annyiban amennyi ahhoz kell, hogy a TSH 1 körüli legyen) "spontán" próbálkozás, de stimulálással. Closti helyett szurit javasolt + tüszőrepesztőt is kapok, mert szerinte elég valószínű, hogy eddig ennyin múlhatott a siker elmaradása. Ezek után, de mindenképpen pár hónapon belül tovább lépünk. Azt mondta, inszemet javasol első körben. De ha 2-3 inszem nem sikerül (azt ránk bízza hogy kettő vagy három) akkor tovább is léphetünk és lombikkal lesz kisbabánk. Szerinte nem kellene azonnal lombikkal indítani, viszont annak sem látja értelmét, hogy hat sikertelen inszemet kivárjunk. Lányok. Ez amit felvázolt, ez annyira az én vágyaimnak megfelelő terv, ütem. És azt éreztem, hogy lesz beleszólásom, ha úgy adódik lassíthatom vagy gyorsíthatom a folyamatot. Szimpatikus, komoly és mégis vicces volt a doki. Szóval nekem ezek most jó hírek voltak, jó benyomás, jaj hát örülök, hogy végül most mentünk és nem nyár végén :) Megyek majd 7. dpo-n vv-re, progit, prolaktint néznek. Hát kb. most ennyi. Most pedig megyünk gyrosozni, mert megérdemeljük :) Aztán sétálunk a Balcsiparton és süt ránk a tavasz első napsugara és megbeszéljük milyen édes babát várunk mi legkésőbb egy év múlva de lehetőleg sokkal előbb. Mit szóltok a terveinkhez? :)"

Ezen kívül még annyi történt, hogy tegnap túrázni voltam a Mátrában, fizikailag leszívott, lelkileg feltöltött, mindenesetre a holnapi edzés helyett masszázsra megyek, mert megérdemlem :) A hosszú télnek végre vége, a nap odakint odaadóan és kitartóan süt és ilyenkor, amikor már a levegőben érzem a tavaszt sőőőt már a nyár közeledtét is, az én kedvem mindig sokkal jobb. Így hát - ahogy eddig is, csak most még bátrabban - remélek és hiszek és addig is, míg nem sikerül, igyekszem nagyon jól érezni magam. Ez egy jó terv, nem?

Tényleg elnézést kérek (magamtól mert nem hinném, hogy bárki más olvassa :D) a bejegyzések ritkaságáért, de van az a pillanat amikor le kell írni (ez most az) és én olyan türelmet tanultam az utóbbi két évben, hogy kivárom ezeket a pillanatokat! 

2013. április 11-én volt az első konzultáció, azóta szedem a Letroxot és az emelt D3 vitamint, minden bizonnyal segítettek, mert legalábbis szépnek és egészségesnek érzem magam, pont olyannak, mint aki képes egy új kis életet oltalmába venni! Május 11-én megjött a menzeszem, ciklus első napjaiban mentem is a Kaáliba "0. napi" uh-ra (így hívják) petefészkek rendben voltak, így indulhatott a stimuláció! Elsőre három adag Merionalt írt fel a dokika, ciklus 5. 7. 9. napjára és visszarendelt 11. cn-re tüszőmérésre. Májusra két hét szabit terveztünk, ki is vettük és úgy alakult, hogy az első hetet Szentendrén töltöttük. Az 5. cn május 15-re a házassági évfordulónkra esett, úgy alakult, hogy az első injekciót ennek a szép kis kirándulós, visegrádos, Dunán hajózós  napnak a végén adtuk be. Férjem vállalta a vegyészkedést, én pedig szúrtam! És folytattuk, kétnaponta szúrtunk és reményteljesen mentem 11. napon tüszőmérős uh-ra. Nem indultak be a tüszőcskék. Illetve beindultak ők, csak többen és picurkák voltak. Kicsit csalódtam, de nem nagyot, átvettem a receptet az újabb három szurira. Újra kétnaponta, majd újra tőszőmérés. Hát én az ezután következő eseményeket nem részletezem, mert a lényeg, hogy a ciklusom kitolódott, a tüszők végül napi szurizásra voltak hajlandók fejlődni (ami tudom nem sok, van aki napi hármat ad be az eredményért) , végül 13 szuri után lett 3 db domináns tüszőm, a többi lemaradt a versenyben. Az utolsó tüszőmérős ultrahangra úgy mentem, hogy ez lesz a repesztés napja. Aznap reggel lezuhant a hőm és én megállapítottam, jaj ezek megrepedtek. Az uh-n végül látszott, hogy egy valóban megrepedt, egy lemaradt a versenyben és van egy 20 mm-s repedés előtt álló, amire még aznap kiváltottam és beadtam az ovitrelle-t, majd szaladtam a buszra, mert előző nap nem voltunk együtt, ezek meg most szépen repdtek, repednek, kell a szerelem is a gyermekhez (és talán kevesen hinnék, de ha nem is rózsaszín álmos, de romantikus ez a módszer is, én legalábbis egyes pillanatokban határozottan így éreztem). Haza is értem és a következő két napi program adott volt :) még jó, hogy legalább a kellemes része volt már csak hátra :)

Aztán a várás. Vártam már annyiszor és most sem volt sem volt más, stimulált ciklus ide vagy oda. Közben rájöttem, hogy a repesztés napján nem kértem időpontot a következő stimura, ciklus eleji uh-ra, így hát bejelentkeztem, nagyjából ki tudtam számolni mikor NEM kell megjönnie. Használtam az utrogestant, mértem hőt, különösebben nem voltam elégedett, felugrott de magasabb értékre számítottam. Megjegyzem az alaphőm végre egy tizeddel alacsonyabbra tette a rendszer, valahogy jó jelnek vettem ezt. Aztán egy hét múlva volt még egy nagy ugrás, így aztán a görbém trifázisos lett, amit nem tudtam mire véljek, jó jelnek vegyek-e vagy azt jelentheti egy héttel a repesztés után megrepedt a 3. lemaradt tüsző is (szinte lehetetlen) mindegy mértem, mértem. Közben egy tizedet csökkent a hőm, elkezdtem temetni a hónapot, de végül maradt ott a magasban, további hőesés nem volt, igaz vissza sem tért már 37.1-re.  9-10.  dpo körül volt egy olyan éjszakai élményem, hogy pisilni felkeltem, majd ahogy utána lefeküdtem, begörcsöltem alul, nem tudom meghatározni a hasam, a méhem, a hüvelyem ... már elnézést ... ilyet még nem éreztem. Ittam egy magne b6-ot és enyhült annyit, hogy visszaaludtam. Nem mertem tesztelni 13-án mert 10. dpo-n necces volt, hogy véletlenül nincs-e még bennem az ovitrelle hcg-je. Jött az első forró nyári napos munkáal teli hétvége, szenvedtem az irodában, türelmetlen voltam, nem voltam jól és eldöntöttem, ha sikerült akkor én legalább az első hónapokra kiíratom magam, de még ezt a két napot kibírom. Másnap 13. dpo-n (13 szurit adtam be, 13-as volt a sorszámom a patikában az ovitrelle kiváltásakor, na neeeem mintha babonás volnék csak mondom) reggel teszteltem. Ahogy ránéztem, láttam, hogy nincs második csík, negatív, letettem a tesztet, majd kb. 1-2 perc múlva láttam, hogy halványan, de igen ott a második csík!!!! És ezt és ami még ezután jött, azt hiszem leírom egy külön bejegyzésben, bemásolva, amit a lányoknak írtam, mert nekik már leírtam a többit is, mindent amiért most, ebben a pillanatban is úgy, de úgy izgulok és ami miatt van ez a nagy öröm és várás most bennem.

"A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát. Ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben hisz." - Szent Ágoston - ♥ ♥ ♥

"Eddig még nem mertem megírni nektek, mert vártam a megerősítést, de IGEN úgy tűnik végre valóra válik az álmunk :) Vasárnap - apák napján - teszteltünk először, 10-es hiperérzékeny teszttel és halványan, de pozitív lett! Nem mertük elhinni, még örülni sem mertük, vártuk a másnapi tesztelést, a mai ultrahangot, hogy megerősítést kapjunk: szülők leszünk! :) A csík pedig erősödik! A mai ultrahangon még csak a megvastagodott nyálkahártyát látták és felritkulást a méhben, ami terhességre utal, de ilyenkor még petezsák sem látható. Nem voltam letörve, mert 15 napja volt tüszőrepedés, korai lett volna még petezsákot látni. Levették tőlem a vért bétaHCG-re és egy óra múlva hívtak, hogy 4 hetes terhességnek megfelelő az eredmény (306) :) Már kezdjük felfogni, elhinni és elmondhatatlan az öröm, a boldogság amit érzünk és bízunk benne, hogy sikerült a beágyazódás és hamarosan többet is látunk már. Jövő szerdán kontroll uh-ra és vv-re megyek, drukkoljatok kérlek nekem, nekünk továbbra is! Kell, hogy most már végre minden rendben legyen, nem lehet másképp. Két hónapja kértünk segítséget a Kaáli Intézettől, április 11-én volt az első konzultációnk és úgy tűnik kismama vagyok. Azt hiszem életünk legjobb döntése volt! Köszönök minden "ránk gondolást", szorítást, a meg nem szűnő érdeklődést és szeretetet, amit tőletek kapok immáron két éve. Puszi és ölelés és drukkoljatok az én kicsikémnek, hogy ügyes legyen odabent!! ♥" (2013. június 18.)

És ez az izgalom még most is tart, jobb lenne talán ha nem lennék már ennyire profi a témában, ha nem tudnám, hogy az én kicsikém épp mostanság alakul zigótából embrióvá, hogy micsoda nagy átalakulás ez és milyen bonyolult folyamat. A  tudatlanság néha tényleg boldog, a csodát megérteni, felfogni a legnagyobb tudással sem lehet és én már most drukkolok a picipöttyömnek és lenyűgöz, hogy ő most milyen nagy dolgokat visz végbe. Nem vagyok babonás és nincsenek rossz érzéseim, de lassan vánszorognak a napok a következő ultrahangig. Nagyon vigyázok magamra, itthon vagyok és pihenek és állandóan vigyorgunk egymásra Ákossal és reménykedünk, örülünk és büszkén nézzük az erősödét a terhességi teszt második csíkján, mert ez már Ő!!!! 

Hálás vagyok a családomnak, a barátaimnak, nagyszerűek, de tényleg! Hálás vagyok, mert Zsu megérezte és hálás vagyok amiért Kaáliba menet megszólalt a rádióban Kafkaztól a Földlakó https://www.youtube.com/watch?v=tGjAxmypt6Y és még annyi mindenért hálás vagyok. Marcsinak és Nórinak, hogy lombikos küzdelmeik közepette, soha egy percre sem vettek el tőlem az odafigyelésükből szeretetükből, Esztinek, hogy olyan példa előttem, akit nagyon úgy tűnik végre ügyesen követek. És még sorolhatnám, mert az emberek nagyon jók és véletlenek nincsenek és ez valahogy feltölt, a következő időszakra is. Én már az első bejegyzésemben leírtam, hogy a jót is fel kell dolgozni. Milyen igaz!

A mérést egyébként befejeztem, elég aggódó vagyok így is, nem kell nekem további stresszfaktor, a tesztelést nem fejeztem be, egy ideig nem is fogom, olyan örömmel tölt el minket a pozitív teszt látványa, igen pont ilyennek képzeltem ezt az érzést a sok negatív teszteléses csalódások közepette. Mutatom is a görbém... szép, nem? :) 

És a tesztsorozat... ami meg hát a legszebb :)

Fél 10-re mentem ma a Kaáliba. Elkísért egy nagyon jó barátnőm, lassan már mindenkit elviszek erre a csodás helyre magammal :) Nem kellett sokat várnom, jött a dokika és betereltek engem ultrahangra. A doki, ránézett a képernyőre és megkönnyebbülten mondta, hogy jó hír van, pont azt látjuk, amit kell. És megmutatta nekem a méhemben a pici pöttyünket, aki 7.6 mm, és tulajdonképpen még nem a baba, hanem a petezsák, de ott lakik benne az én 1-2 mm-s babám. Elmondta, hogy ez előző ultrahangon még nem tudta kizárni a méhen kívülit, mert egy ugyanilyen picipötty volt a petefészkemben is, ami azóta nem nőtt, így már biztos, hogy csak egy visszamaradt tüsző, már nem ad okot aggodalomra, viszont a szépen növő, 5. terhességi hétnek megfelelő petezsák igazolja a várandósságot. Jaaaaj nem tudom elmondani mit érzek. :) Közben barátnőm kint elkapta a méhen kívüli szót és mint utólag megtudtam halálra izgulta magát odakint... szegényem, én meg közben boldogan vigyorogtam odabent :) A pici pöttytől jobbra van két nagyobb folt, halálra rémisztettek, de! mint megtudtam nem ellenség, hanem barát és a neve sárgatest és táplálja az én babám. Jó, nem bánom, így már maradhatnak :) És két hét múlva megyünk szívhangott hallgatni és megnézni Őt, nagyon-nagyon várom! Hűűű nem tudom befejezni a vigyorgást, olyan jó ez. A dokika javasolta a táppénzt én meg elmondtam neki, hogy én már tulajdonképpen egy hete táppénzen vagyok :D Nem vagyok az a karrierista típus, hát Istenem, most mit lehet tenni. Felhívtam Picipötty apukáját, ő már nagyon várta, hogy hírt halljon és örült, hogy ilyen hírt hall, nagyon boldog volt és én nagyon boldog, hogy ő nagyon boldog, jajj hát ekkora boldogságban tényleg képtelen vagyok abbahagyni a vigyorgást. Aztán még történt az is, hogy meglátogattam Réka barátnőmet és az kéthetes kislányát Jankát, aki édes, pici és gyönyörű és aludt végig, míg én ott voltam. Néha a karomban is. Jó volt. :) Küldtem róla (rólunk) képet Á.-nak, ő meg visszaírt, hogy "Oh, már azt hittem meg is született a kis pöttyünk :) Nagyon cukker" Kis poénos énszerelmem. hát csoda, hogy nem lehet abbahagyni a vigyorgást? ;) :D

Tartozom három csodálatos nap, három vizsgálat történetével, örömével és pár fotóval mindezeket illusztrálandó :) Nagyon boldog vagyok!

 Múlt hét szerdán, azaz július 10-én mentünk az utolsó kaális ultrahangra, most jött velem picipötty apukája is. Nagyon izgultunk, szerencsére ahogy odaértünk, már mehettem is be a vizsgálatra. Bent volt két nővér (asszisztens?) is és a doki persze, majd beinvitálták Á.-t is. M. doki megkereste a petezsákot és mondta, hogy most már nem is azt méri, hanem a benne lévő babát :) Felénk fordította a monitort, láthattuk és főként hallhattuk őt, azaz a szívhangját. Tudtam én, hogy kétszer olyan gyorsan ver, mint az enyém, de meglepő volt akkor is, hogy ez a zene, ez már az én gyermekem és milyen gyorsan, szinte szünet nélkül ver ez a pici szív. Megható volt. Ekkor volt az ő ülőmagassága (hah micsoda szakszavak) 9.3 mm édes kis csöppünk növöget! Ez volt az utolsó kaális uh, mondták, hogy majd trimeszterenként jelezzem, hogy jól vagyunk, illetve majd kérnek fotót, ha megszületett :) És most mutatom ennek az ultrahangnak az egyik fotóját:

Pénteken, 12-én felkerestem az orvosomat, már korábban beszéltem vele, tudta a jó hírt. Átbeszéltem vele sok mindent, először azt mondta 22-én kell mennem uh-ra, én jeleztem, hogy kizárt, mert Horvátországban leszek épp, így áttettük mára, azaz 15-ére és mondta, hogy már felvehetem a kapcsolatot a védőnőmmel is, aki kiállítja majd a kiskönyvem, illetve akitől a beutalókat megkapom. Ma du. egy órára mentem uh-ra, kicsit várni kellett, de jó volt elvegyülni a kismamák között és élvezni, hogy végre közéjük tartozom. És bemehettem és láthattam, hallhattam őt újra, hát mit ne mondjak, ügyesen csinálja a dolgát, sokat nőtt 5 nap alatt :) Már 14.7 mm és szépen látszik a szikhólyag is és közepes mennyiségű a magzatvizem, ennek és hasonló híreknek köszönhetően a föld felett járok nem számolom mennyivel :) Megkerestem a védőnőmet is, csütörtökön fél kilenre megyek hozzá és végre megkapom a kiskönyvemet és a beutalókat, már ezeket is annyira várom :)

Amikor T. főorvos úr (továbbiakban T. doki) meglátta a monitoron a babámat, mosolygott és úgy mondta "mérjük meg ezt a kisembert" és én ettől is meghatódtam, mint mindentől, ami Vele kapcsolatos! Megdícsérte a szívhangját és büszke is voltam, kihúztam magam, már amennyire erre képes az ember lánya a vizsgálóasztalon fekve, a többi körülményt nem is részletezem :D És kaptam képet is, kettőt, meg is mutatom milyen gyönyörű:

Ígérem folytatom ;)

Végre úgy érzem, mintha a nagy várás kicsit könnyebb lenne. Telnek a napok és már 10 hetes vagyok, hát nem csodálatos? Persze azért még várok, számolok, például hogy még ötöt kell aludni és megyünk újra ultrahangra, most el tud jönni Apuka is, már nagyon várjuk mindketten. Számolok mást is. Például, hogy hány hetes leszek kis keresztlányom vagy éppen nővérem szülinapján és hű már hány hetes barátnőmén, novemberben :) 

Közben az Élet nem áll meg, sőt! Úgy alakult, hogy áruljuk a minden zugában szeretett kis otthonunkat és csak azért nem fáj, mert már találtunk szeretnivalót, nagyobbat, kényelmesebbet, nekünk valóbbat... de azért a hirdetésünk képeit nézegetve néha belémmar: tényleg eladjuk? :) És közben persze remélem, hogy igen, sikerül és eladjuk :)

Voltunk nyaralni is, a múlt héten Horvátországban. Egy hét pihenés, babázás - 1 éves unokaöcsi is velünk tartott a szüleivel egyetemben. Halacskánknak - már ha a kiírt időben születik és valóban ez lesz a csillagjegye - megmutattam a tengert, tetszett neki szerintem. Megmutattam egy hajó tenger alatti kabinjában is, nem tudom neki tetszett volna vajon, de engem úgy kellett feltámogatni a fedélzetre... talán nem volt a legjobb ötlet. Engem egyébként szerencsére továbbra is elkerül az émelygés, hányinger - mint megtudtuk kivétel ez alól a tengeralattjáróban történő utazás -, azt szokták mondani, ez esetben nagyobb az esély a fiú gyermekre, mert ha egy nőben van egy kuki akkor már jól érzi magát :D Már bocsánat :) Majd meglátjuk!

Már van egy kis pocakom is, nagyon örültünk a felfedezésnek, mert nem csak én látom persze, bár őszintén ez még nem határozottan terhespocak, de mi tudjuk hogy az! És ezt tegnap anyukám is megerősítette, szóval így van!!! :)

Van nekem továbbá már védőnőm - nem védőnéni mert igen fiatalka, már amennyire én az életkort meg tudom becsülni - igen szimpatikus és van nekem "kiskönyvem" végre-valahára, erre vártam már mióta! :) Az IR miatt pedig úgy tűnik megúszom majd a cukorterhelést, legalábbis a 75 gramm glükóz szirupost, mert az nem tenne jót nekünk, ezt is a védőnő mondta, mondom én, hogy szimpatikus.

Nagyon várom, hogy lássam újra. Minden nap van ami megnyugtat, a növekvő pocakom, a rá gondolás, amikor már magam mellett látom, de kell még ez  a megnyugvás, mert bizony aggódó vagyok, féltem őt és a mai napig minden rágondolással bíztatom, dícsérem, hogy ügyesen csinálja és ő a legügyesebb baba a földkerekségen. Annyi történettel találkoztam már, így hát a félelem talán "jogos" de tényleg pozitív vagyok azért, vagy legalábbis minden félelmem valami biztonságos jóérzésbe vegyül végül ezzel a csodával kapcsolatban amit most átélek. 

Én nem tudom mekkora az a szeretet amit még lehet érezni és fokozni, már az énszerelmemmel is úgy voltam/vagyok sokszor, hogy meddig lehet ezt ilyen erősen, rajta csüngősen? Ha mi hat együtt töltött év után még ilyen türelmetlenül várjuk, vággyuk egymást, hogy már szinte azt kívánom, kicsit csendesedne (na TÉNYLEGESEN nem kívánom, nehogy!) akkor mit fogunk érezni, ha ez a csöpp ember megérkezik, ha itt lesz velünk, az oltalmunkban, életünkben? Ha így várjuk az ultrahangokat, hogy csak egy pár percre, de lássuk, hogy bírjuk mi ki február 18-ig.... vagy az én számításaim szerinti 25-ig :) (persze drágám te csak maradj addig odabent addig, ne foglalkozz  a sóvárgó szívű szüleiddel) ... Várom őt, de ugyanakkor várom a várandósság többi élményét is megélni, hogy nőjön nagyra a pocakom, hogy érezzem őt, aztán majd Á. is érezze és ha ezekre gondolok, már nem is olyan nehéz kivárni a februárt, hiszen addig mi minden öröm vár még ránk. 

És hogy a témától teljesen elszakadva és realisztikusan zárjam bejegyzésemet, még egy hír: van nekem egy új mosógépem, Samsung és gyönyörűszép és halk és részletkérdés, de jól is mos és hogy hogyan is függ össze ez a mai bejegyzésemmel? Természetesen van rajta babaruhaprogram oh yeh!! :)

Ma voltam ultrahangon! Betöltött 11 hét van a baba méretei alapján, ennek igencsak örültem, mert amúgy egyes számítások szerint holnap, egyes számítások szerint szerdán tölteném, de így akkor számolok továbbra is a keddi fordulóval (fontos dolgok ezek) :)

Igazából ez az ultrahang már a down szűrés miatt is van és elvileg a 12. héten kellene a nagykönyv szerint tartani, de a saját orvosom most tudta megcsinálni és szeretett volna ő lemérni mindent, így hát ez most így alakult.

Adatok: CRL: 40,7, nuchalis redő (tarkóredő): 1.6 mm, kezdődő orrcsont látható: 2 mm, IT: 1.2 mm. Kp. mennyiségű magzatvíz, hiánytalan végtagok, kialakult párhuzamos gerincoszlop. Ép hasfal. Haematoma nem látható. Szabad hasűri folyadék nem látható. Mindkét oldalon normál méretű és szerkezetű ovarium. Kb. ennyi ami lényeg. 

Nagyon kis baba már az én babám, jó volt látni!!  Kicsit túlteljesítettem a dokim kérését, miszerint teli hólyaggal menjek, azt mondta "na ez már túl sok" és kérdezte bírni fogom-e :)) Bírtam, de úúúú... nem sokon múlott :) Kaptam képet, de sz**... ööö... rossz lett, elnézést is kért, mondta, hogy nem kapta el a pillanatot. Sebaj. Azért mutatom :)

Holnap elmegyek a magánrendelésére átbeszélni pár dolgot, mert vannak kérdéseim. Továbbá lesz még integrált teszt ami a down szűrés egyik lehetősége, élek vele, holott hát erről a véleményem... na mindegy megcsináltatjuk, ha már a konkrét genetikai vizsgálatot nem csináltatunk, ami még biztos eredményt is adna. Mert hát valljuk be ezek az arányok és százalékok nem eredmények, kb. arra jók, hogy az amúgy is - végre - nyugodt kismamákat (mint én) még jobban megnyugtassák, vagy a végre már nyugodt kismamákat kétségek közé lökjék. Íme egy újabb dolog amit nem elveim hanem egyéb elvárások szerint teszek, de megteszek, mert ha nem tenném, megbánnám, hogy nem tettem. Hejj fogalmazásból ma nem kapnék ötöst :)

Voltam reggel vérvételen, az integrált teszthez, ott mondták, hogy nem jó az egy héttel ezelőtti uh eredmény, mert 11 hetes. Az mindegy, hogy le tudtak mérni mindent, 12 hetes kell, ezért kaptam beutalót, beálltam uh-ra a sor végére, de sebaj, kaptam egy extra láthatást a babámhoz :) Így fogtam fel! Nagyot nőtt múlt hét óta és aranyosan izgett, mozgott, a paraméterei meg tökéletesek! Alig láttam őt, mert most nem ott voltam uh-n, ahol eddig, hanem az osztályon és nem volt ilyen projektor velem szemben, csak egy kis monitor a fejem mellett, amit a morcos doktor bácsi véletlenül sem fordított volna felém. Sebaj, kitekeredett nyakkal néztem azért én végig a babámat ;) A vicc, hogy a lelet amit kaptam, kb. 5 soros, az egy héttel ezelőtti 11 hetes uh eredmény, amit saját orvosom csinált, nagyon részletes, végül abból írt ki több mindent a nővér is, aki leküldött uh-ra :) és a védőnőm is, akihez később mentem. Na szóval visszamentem az osztályra, levették a vért, majd mentem át a védőnőhöz, minden vérvételi eredményem szuper, nem vagyok nemibeteg és hasonlók (hurrá!) és amin csodálkoztam: még nem estem át a toxoplazmán, nem is kellene így babára várva. Híztam FÉÉÉL kilót, védőnéni azt mondta, lesz ez még sokkal több :D sokan fogynak az első trimeszterben, rám meg rámfért ez a fél kiló, vélhetően a domborodó pocakom adja (bizonyáááám, mert domborodik!!) :) Azt mondta majd felhízlal. Ja, mondtam neki, hogy bejön az ősz, tél, úgyis csizmában, nagykabátban méretzkedek, mert fázós vagyok... hehe tök vicces vagyok szerintem. Hát kb. ennyi. Képem most nincs erről a tündérbogárról, majd remélem legközelebb megint kapok, ez most egy morcos doki bácsi volt, fel sem ajánlotta, de a gyereket megdícsérte azért, szóval megbocsátottam neki anyai szívemmel azonnalosan és nagylelkűen.

Én valahogy mindent pont így képzeltem. Az életben a nagy dolgokat megálmodja az ember, aztán a valóságban kicsit máshogy történik minden. Nem jobban vagy rosszabbul, csak máshogy. De a babavárást én így képzeltem, tényleg.

Na jó, ha nagyon belegondolok, van amit nem tudtam elképzelni. Nem tudtam, hogy ennyire félteni fogom. Nem tudtam, hogy a pozitív teszt után még mindig izgulni fogok, azt a részét úgy hittem, ha már ott lesz a kezemben, onnantól minden jó lesz és ezt tudni is fogom. Jó is és tudom is, de hogy a növekvő kis babám iránt ennyi féltést és szeretetet érzek majd... ezt a részét tényleg csak elképzelni tudtam. És olyan jó most megélni.

Érthető okoból én nem az a kismama vagyok, aki 4-6-8 hetesen - van ismeretségi körömben nagyobb szám is, számomra érthetetlen módon :) - rádöbben, hogy "lehet hogy babát várok?" Az első pillanattól megélem a várandósságot, így alakította a Isten, a Sors, az Élet, ki miben hisz. Ez elvette tőlem az első hetek abszolút nyugalmát és megadta nekem, az első pillanattól, hogy már Valakiért élhetek, tehetek, dönthetek, sírhatok, nevethetek. Még most is az elején vagyok, 14+2 vagyok ma, de olyan jó látni, hogy növöget a hasam. Büszke vagyok rá és várom, hogy még, mutasd meg magad kicsi babám. Jó, hogy Á. már most simogatja, beszél hozzá, kérdezgeti, pont így képzeltem és jó megélni pont így.

ost már kíváncsian várom: Kisfiú vagy kislány? Nem tudnám megmondani mit szeretnék. Mindig is kislányra vágytam. És mindig is kisfiút álmodtam, szóval ez érdekes. De alapjában véve lányos anyuka szerettem volna lenni. És most, hogy Ő már van, megfogant, tudom nem is lehet más, mint az aki. Egy kisfiú. Vagy egy kislány. És végül ő dönti el, mi milyen család leszünk. És ez így természetes és így tökéletes. Hogy reggelente hajat fonunk vagy kakastaréjt állítunk fel, hogy kisautót keresünk a hátizsákban, vagy a fiók mélyére bújt rózsaszín csatokat. Nem tudom, a megérzésem az elején érdekes módon a kisautó felé húzott, most éppen csatokra gondolok... de a lényeg, hogy várom, hogy kiderüljön. Hogy a nevén szólítsam, hogy megtervezzem a jövőjét, amit aztán majd ő úgyis teljesen másként alakít majd. Hogy már ezek a gondolatok foglalkoztatnak az nagyon jó. Nekem esküszöm, az elején ez eszembe sem jutott. És most, hogy már erről beszélgetünk Á-sal, most hogy már neveket választunk, most hogy arra is kíváncsiak vagyunk milyen lesz, kire hasonlít majd... ezekből a jelekből tudom, hogy végre elhisszük. Hogy már nem aggódjuk túl, "csak" várjuk. Nagyon szeretem az én kisbabámat. És most egy kép rólunk, hétfőn készült, 13+6-nál :)

Még nem derült ki :)

Ma reggel voltunk 18 hetes genetikai uh-n. Olyan jóóóó volt látni!

Mindene megvan és mindene csudaszép, papírforma szerint ma vagyok 18 hetes, viszont nekem 24. cn-en volt a fogantatás, de kis babám kezdi behozni a lemaradást (megint a dokimnak van igaza, aki konokul menzeszhez számol) most méretei alapján 17+5 az én babám, ezzel a szülés dátuma ma épp február 20-ra vélhető, ami már közelebb van a dokim szerinti február 18-hoz, mint az általam számolt február 25-höz De ahogy T. doki már többször felhívta a figyelmem: "Abban azért egyetértünk, hogy leginkább a baba fogja ezt eldönteni?" Na jó ebben egyet. A hivatalos méretvételezés és leletnyomtatás után az orvos még megkísérelt benézni a lába közibe, hogy most akkor kisfiú vagy kislány lakik odabent, de nem látta a kis titokzatost :)

A legközelebbi uh október 8-án úgyis 4 D lesz és fizetős és hosszadalmas, az azt követő meg már az én dr. bácsimnál 24 hetesen, a kettő közül valamelyiken már remélem megtudjuk Lilien vagy Dávid lakik odabent (mert ezek a nevek, nem 100%osak, de a kedvencek). Nagyon kis szép szabályos a gyerek, működik a veséje, teli a gyomra, hólyagja, csudaszép és egészséges a szíve és sorolhatnám a minden jót, ami Róla elhangzott. Már most hogy imádjuk, Ákos itthon lefeküdt az ágyra magzat pózban és megmutatta hogy fekszik a baba, hol a keze stb. mert ő jobban látta :)

Tisztára fel vagyok dobva! Azért hazafelé a kocsiban mondtam a babámnak, hogy ilyen viselkedést meg ne lássak mégegyszer, 18 hetesen már illik széttárni a lábakat, ráér még az egészséges szégyenérzet kialakulni kis kamaszként :D 

Ma pedig a 11-es vonattal irány Szentendre, Ákos majd hétvégére jön utánam. Csavarogni szeretnék, aludni egyet Anitánál, jókat enni Marika finom főztjéből, babázni Áronnal... ezek a tervek... és így is lesz!

 Ez egy nagyon jó kis szeptember volt. Annyi jó dolog volt benne és olyan kevés rossz (pl. rossz, hogy egy pár napig elkapott egy vírus, lázam is volt, nátha, köhögés, mondhatni klasszikus és én nagyon féltettem közben a babát mit érez ebből). Voltam otthon (Kaposváron) pár napot, jött Anita is, csinált rólam nagyon szép képeket, mert ő közben fotós (is) lett és nagyon kis profi, ügyes. Jó volt a fotózás is, mert kimentünk az arborétumba és nevettünk is és előjött a béka iszonyom, Ancsinak meg a kígyó (sikló) rémülete, mert persze ezek a kis állatok megtaláltak minket. Nem lehet az ilyen napokat leírni, egyszerűen csak jók. 

Voltam Szentendrén is, a betegséget leszámítva jó volt nagyon. Marikával (anyósom) és Áronnal sétáltunk, turiztunk, otthon voltak Á. tesói is (illetve ház Zizz, mert oké, hogy Kitti otthon van, ott lakik :)) egyszóval jól éreztem magam nagyon. Olyannyira, hogy nem is jöttem haza Á-sal vasárnap, hanem ráhúztam még pár napot :)

És van még egy olyan, amit nem mondtam senkinek (kivéve persze Á-t) mert nem is vagyok ebben biztos, de mintha érezném a babát. Illetve érzek a hasamban olyan kis halvány, leheletnyi valamit, amit nem tudok hova tenni :) Hát hátha Ő az, nem? Jövő héten megyek T. dokihoz, nála uh nincs, de néz szívhangot, jó lesz megint hallgatózni és hallani ahogy moccan és ahogy dobog a szíve. 

Szentendrén Kittivel átnéztük, hogy mi mindent nem kell beszereznünk az ún. kelengye listából, hát szerencsére sok mindent kapunk, így kevés dolgot kell venni, igazából a babaágy és pelenkázó, amit kell, na és persze sok-sok apróság. :) Ruhát is kapunk sokat, amit kell venni azt halogatom, hátha kiderül egyszercsak, fiús vagy lányos cuccokat vegyek :)

Kaptam szerdán sms-t a védőnőtől, melyben meghívott szeretettel a mai "Anyatejes napra". Én mint itthon, táppénzen lébecoló kismami kötelességemnek éreztem megjelenni, na és nem mellesleg érdekelt is. Jó volt, mert találkoztam a kaposvári kaálisok közül Mucikával, akit még csak fórumról ismertem, olyan aranyos volt "megismert" vagyis kikövetkeztette, hogy én lehetek, váltottunk is pár szót, nagyon szimpatikus volt.

Maga a "program": nagyon pozitív volt az egész. Bemutatták a kórházat, mint "bababarát kórházat" hogy mit is jelent általánosságban és mit jelent itt nálunk a gyakorlatban. Van a kórháznak egy doki nénije aki szoptatási tanácsadó is egyben "főállásban" ő végigkíséri igény szerint már a várandósságot, illetve ő segít szülés után a szoptatásban és hozzá kell fordulni majd később is e kérdésben. Van havi egyszer csoportos foglalkozás is. Hát ilyen témákban voltak előadások, beszélgetések, hosszú lenne mindent leírni, de sok pozitív dolog hangzott el. Több kérdésemre választ kaptam, egy példa: amitől kicsit paráztam ez a szülés utáni gyerek méricskélés, meg összehasonlítgatás, hogy nem gyarapodott, gyarapodott, elég volt-e, jól mértem-e, a másé mennyit hízott stb. na erre a félelmemre meglepő választ kaptam, jelenleg a legelfogadottabb legalábbis az ő álláspontjuk szerint, ha nem mérünk, ha valaki mér, az a gyerekorvos vagy a védőnő, azt kell nézni hány kakis, hány pisis pelus van, egyébként meg hagyni a gyereket békésen elszenderedni ahelyett, hogy feltennénk a mérlegre analizálni. Jól hangzik, na majd meglátjuk a gyakorlatban :) Hát szóval ilyen elméleti, gyakorlati kérdésekről szólt ez a pár óra, volt a végén tombola sorsolás (nem nyertem, pedig kinéztem egy babasapit) meg kaptunk ajándékokat, illetve egy biobolt csinált kis szendvicseket,teát stb. lehetett kóstolgatni. Beszéltek a szülésről is, képekkel illusztrálva, sima szülésnél még a köldökzsinór elvágás előtt megkapom a mellkasomra a babát, ott melegszik fel és nyugszik meg és ha megtalálta a cicit, akkor viszik el... komplikáció, császár esetén meg apa kap egy külön szobát és ő melegíti fel a babát, de mondták hogy vigyázni kell, mert kb. 45 percen belül cicire megy a baba, akár apáéra is :D  elmeséltem Á-nak... hát neki ez még kicsit olyan ijesztő :D Felszólalt pár anyuka is.... háááááát....... volt egy akinek 3 éves a nagy, 1 éves a kicsi és még szopiznak...... a nagy is.... izé, hát nekem ez kicsit sok és morbid, de nem fejtettem ki, mert mindenki bólogatott elismerően, hogy ejha, én meg egyre csak a három éves keresztfiamra gondoltam, aki már csókolgatja a nőket, lányokat és mi lenne, ha még szopizna... na ne. De ezzel a véleményemmel sokszor igencsak egyedül maradok, így kérdezni se mertem :D Szóval elég idealisztikusan elmeséltek mindent. A realitásokat meg majd meglátjuk ;) LEsznek bőőőven, tudom én ezt már pl. tesómtól is, de a realitás egyelőre még a jövő és a jövőt én legalább elképzelni ideálisnak szeretem. Tehát az én saját bejárató, várandós, szülős, szoptatós, összeszokós, babázós jövőmről amíg tehetem álomba illően képzelődöm, miszerint februárban megszülöm az egészséges és csodás kis babámat, aki majd ügyesen szopizik, édesen alszik, itthon meg boldog kis családdá alakulunk, férj mosogat, asszony álmodozva babázik.... a többi, kiegészítő realitással majd közben megbirkózom valahogy, most nem hagyom, hogy a pozitív kis képeimbe belekavarjanak :))) 

És egy kép: Ancsitól természetesen :)

Szia kicsi Lilien, örülök, hogy már nem csak szemérmesen, titokban suttogva szólíthatunk így :)

Augusztus végén nem kívántam mást, csak csodaszép, boldog és felhőtlen őszt magamnak és azoknak akik fontosak nekem. Ahogy szeptember, október is ezt váltotta valóra, nem is lehetett volna másképp, ne is legyen ezután se.

8-án voltunk 4D uh-n, akkor voltunk hivatalos számítások szerint 21 hetesek. Méretek alapján kisbabánk egyébként 20 hetesnek felelt meg, de szerencsére ez nem aggasztó, hiszen tudjuk, később fogant és szépen fejlődik, hogy mikor születik, azt pedig úgyis a Jóisten dönti majd el. Dr. B. legyen az uh-s orvos neve, aki városkánk egyetlen 4D uh géppel felszerelt magánrendelőjével rendelkezik, így és mások ajánlása végett esett rá a választás. Nem bántuk meg. Az elején jeleztük neki (kérdezte is) hogy még nem tudjuk kislányt vagy kisfiút várunk, nagy izgalommal kezdte hát az ultrahangos vizsgálatot, látszott, hogy ő ezt szereti megállapítani. Ügyes volt a kicsi baba, met éppen úgy helyezkedett, hogy lábait felhúzta, egyik karjával átfogta és megmutatta popsiját... és amire még kíváncsiak voltunk. Nos tekintve hogy jól látszott, hogy ott nincs "semmi" a doki nem mondta ki, tőlünk kérdezte, hogy hát akkor szerintünk mégis mit várunk? Vigyorogva mondtuk, hogy KISLÁNY, ő pedig gratulált hozzá és a szakértelmünkhöz is.

Nagyon örültünk, örülünk neki, de az a helyzet, hogy annyira édes volt és annyira VALÓS, BABÁS és a MIÉNK hogy ha éppen ott, akkor egy kukit látunk, vélhetően akkor is lett volna öröm :) Én világéletemben kislányra vágytam, Ákos is inkább, de akkor amikor az ember már küzd, hogy gyermeke legyen és akkor, amikor végre megfogan, az a helyzet, hogy a helyére kerül minden és nincs az az ultrahangos vagy egyéb vizsgálat, ahol ne az legyen az érdekes, hogy EGÉSZSÉGES-e és jól van és jól érzi-e odabent magát. Ez a baba nem is lehet más, mint aki, így hogy kislány, hát kislány, de őszintén mondom, hogy nem jelentett volna csalódást, ha az derül ki, hogy kisautó mániás fiúcska anyukája leszek és nem egy  - terveim szerint - igazi kislányé. Ő a miénk, vérünk és gyönyörű, eleven már most, nem lehet nem szeretni, nem lehetne egy kicsit sem más. Láthattuk a kis arcát - szerintem apukára fog hasonlítani - láttuk mosolyogni és szájat biggyeszteni, láttuk tornázni és arcát takarni, megszámolhattuk az ujjait és megcsodálhattuk gerince szép ívét... nem, a Család nem a szülőszobán születik majd. Megszületett már az elhatározással, hogy gyereket akarunk, az érzéssel, amivel egyre valósabb lesz már csak erősebb, közelebbi, édesebb ez az érzés. Kaptunk képeket (sokat) videót (hosszút) és leletet (megnyugtatót). Jó, hogy elmentünk.

Volt még októberben egy vasárnap (13-a) amikor Tatára mentem kirándulni, találkoztunk páran "ciklusos" csajok. Velem tartott Mészi jó barátnő is és olyan jó, hogy jött, dupla öröm volt az a nap, ritkán van időm vele sokat együtt lenni és jó volt sokat beszélni, sokat nevetni, meghallgatni és tudni az öröméről, bánatáról, kicsit furdalt is a lelkiismeret, ritkán van erre lehetőség, ráadásul az utóbbi években főleg az én örömeimől, bánataimról szólt minden és mindig mellettem van és remélem én is olyan jó barát vagyok neki, mint ő nekem. Nagyon szeretem és remélem olyan boldog élete lesz, mint amilyet megérdemel. A "cilusoso" lányok és apák és babák meg egy igazi, jó kis társaság, az élet nem véletlen sodor ismeretleneket egy közegbe, mindannyian hasonlók vagyunk egy kicsit.

Egészségügyi hónap is volt a november meg tatarozási is, ennek köszönhetően drága is, sok pénz elment, be kell hozni novemberben-decemberben, de voltak nem halasztható dolgok, és jó, hogy megvannak. Egészségügyi hónap volt, azaz megcsináltattam az új szemüvegem, a bal szemem sajnos hozzá romlott a jobbhoz. Új keretet is vettem és a régiben cseréltettem az egyik lencsét, így most van pót szemüvegem is. Az IR miatt vettem vércukor mérőt és elkezdtem mérni a cukromat, így sikerült a múlt heti terheléses vizsgálatra megnyugodnom. Mert az  értékeim jók voltak végig, mértem éhgyomrit és evés után egy órával is rendszeresen, nem volt kiugró értékem, viszont megállapítottam, amit tudhaték amúgy is, hogy sok múlik azon, hogy legyen reggeli és minél korábban legyen reggeli és persze sok étkezés legyen egy nap és sok folyadék és ne szálljak el ch-val sem. Sikerül úgy tűnik :) A terhelésről írok még külön, de most folytatom a tatarozással. Múlt hétvégén jöttek anyósomék (apósom is természetesen, mint fő végrehajtó a lakásfelújításban) és K. is (sógornőm) Á. babával és el jött segíteni anyu is, aminek örültem nagyon, nem is igazán csak a segítség miatt, hanem hogy együtt lehettünk és együtt lehetett anyósomékkal, mindig jó érzés látni, hogy mennyire jól kijönnek ők.

Kifestettük (T1-ben írok, de természetesen a munka oroszlánrésze nem az enyém volt sőőőőt, így igazságosabb lenne a T3) :) az előszobát, konyhát, háló egyik falát, volt gázkazánkarbantartás, kaptam új polcokat konyhába, gardróbba, megcsinálták az apróbb, de fontos javításokat, úgy mint kanapé, ágyrács és sorolhatnám... a korábbi szigetelés után elmaradt, hogy élvédőket kapjanak a "ferde" falak, ami leginkább díszítő jellegű és fel is dobta nagyon a falakat. Biztos nem soroltam fel mindent, de lényegében ennyi volt kb. a felújítás. Jó, hogy megvan, most ami visszavan a nagytakarítás, pl. kanapé és szőnyegtisztítás és most nem is mennék bele a többibe, ezeket nem 3 nap alatt kell megcsinálni szerencsére.

Múlt héten kiválogattam a meglévő babaruhák közül az 56-62-es méretet, betettem a helyükre, szép állapotban vannak, mind átmosva, de természetesen majd átmosom mindet, de ezzel megvárom a januárt, nem sürgető. Jó volt nagyon válogatni ezeket az apró holmikat, sok-sok ruhája lesz (van) Lilinek, már elképzeltem őt bennük. 

Múlt hétfőn voltam ultrahangon és CET vizsgálaton a kórházban (CET negatív, ma telefonáltam az eredményért) ultrahangot T. doki csinálta és anyósom kísért el rá. Anyósom a legkisebb gyermeket T. dokinál szülte, erről és egyéb más dolgokról el is beszélgettek és mindenki megcsodálta és megdícsérte a kislányt, mert persze még mindig az, ahogy T. dokim fogalmazott, "Ő már minden bizonnyal kislánynak is születik" :)

Csütörtökön mentem terheléses vércukor vizsgálatra, kicsit dilemmáztam csaljak-e a jó eredményért, azaz pl. igyak-e másfél liter vizet a várakozó két órában stb. de úgy döntöttem, jobb a tisztánlátás, nem befolyásoljuk az eredményt, legrosszabb esetben is diétára fognak, ami meg hát nem egy rémisztő kilátás. A vércukorszint mérések (mármint amit én csináltam) miatt tudtam, hogy max. határeset vagy kicsit rossz eredményem lesz, inzulinra úgysem fognak. De azért nagyon izgultam.

Annyi csalás volt mégis a dologban, hogy a gyógyszertárban, ahol vettem a glükózt a terheléshez, a kért 75 gramm helyett 67.5 grammot adtak, mondván ennyi kell a terheléshez. Máig nem értem, de nem bántam. Reggel nyolckor levették az éhgyomri vért, majd megittam a glükózból, némi citromléból és kevés vízből álló édes löttyöt, majd vártam. Nem tétlenül, mert kb. félóránként mértem és szerencsére ment is lefelé a cukrom a mérőm szerint kb. 6 körüli értékig. De ugye a mérő is ki tudja jól mér-e, na meg az ördög nem alszik... hát izgultam, na.

Levették a kétórás vért és még a többi laborvizsgálathoz jó pár csővel és utamra engedtek. Ledöntöttem nem kevés vizet, majd éreztem is, ahogy lezuhant a cukrom, hát na, ez a vizsgálat nem épp kismamabarát meg úgy egyáltalán... szörnyen egészségtelen. De kell, értem van, Liliért van, elfogadom.

Emailben minden eredményt küldenek még aznap... délután meg is jött minden... a cukorértéken kívül. Hát elég stresszes voltam. Le is mondtam arról, hogy hétfőig megjön, hisz másnap november 1. Másnap felkeltem, telefonomon email, éjjel jött az eredmény... éhgyomri 4.3 mmol/l, 120 perces 5.8 mmol/l... Igen!!! De jó!! Köszönöm! Erre nem számítottam, jó lett :)

Lilienről. Nagyon sokat mozog ez a picilány. Egyre többször reagál, jól megrúg minket, ha kérem (ha nem kérem akkor is) - apát is - és róla szól minden. Voltam otthon (K-on) is pár napot, Mamókám nem tud belenyugodni ebbe a bolondos névbe, Lilient ő még nem látott, hogy van ilyen név erről nem hallott és hát nem is helyesli :) Várom, hogy megismerje legkisebb dédunokáját és lássa, hogy ő nem lehet más: ő Lilien, Lili :) 81 éves lesz és kérem a Jóistent, hogy tartsa még köztünk, szeretném, ha a kislányom megismerné. És vigyázzon a nagyszülőkre is, mindenünket nekik köszönhetjük és kell, hogy a kislányomat is szeressék, és kapjanak sok szeretetet, örömöt tőle ők is. Annyira megérdemlik.

A 4D-s képeket megmutattam Mamónak is, ő eléggé idegenkedik a terhesség ajnározásától, említésétől, jól van lesz gyerek, legyen gyerek, ez az élet rendje de minek felfújni?? :D Na de. A képeket megnézte és másnap vallotta be (nem nekem, csak a jelenlétemben) hogy lenyűgözték ;) Így kell ezt csinálni, változik a világ, változik a hozzáállás is :)

Mára ennyi, hosszú lett, ez van, amikor valaki nem egy rendszeres naplóíró :)

Régen, balga, gyermeket csak tervező, vagy még csak nem is tervező megboldogult lánykoromban úgy véltem, hogy milyen már az, hogy van egy fiatal kis család, férj, feleség gyerekkel és akkor a fiatal férj meg feleség, a gyermek érkeztével megszűnik az lenni aki, nem Kati már vagy Edina vagy Sári és a férj sem Ákos vagy Péter vagy Józsi, hanem egyszerre egymást is úgy szólítják "Apa" "Anya". Hát mi ez már? Gondoltam én...

Ez is egy olyan dolog, amiről nem ártana már vezetnem egy külön kis füzetet, olyan szótárfüzetfélét bal oldalra felírnám miről mit gondolok most, aztán évek múlva meg mellé kerülne hogy is lett. Mert hozzánk még meg sem érkezett a kislányunk (illetve dehogynem, de úgy értem még meg sem született) és akkor már én mire vagyok legbüszkébb? Ha Á. úgy szólít engem "Lilianyukája" vagy példul "Szerelmeim". És én mit csinálok tegnap pl. nagyáruházban bevásárolva, na mit? Másik elvem ellenére - miszerint menjen már a Coca Cola Company a ... azért se dőlök be az "egyedi neves" marketingjének - lecsapok két fél literes - másik elvem, hogy kis kiszerelést nem veszünk, amennyiben van nagyobb, elfogyna és megéri - Coca Cola Zerora, mert!! és most figyelj... azokon a felirat "Apa" és "Anya". :D És hazahozom, hogy ezt meg a Lilientől kaptuk!! :D Hűha mennyi elv, elhatározás, szemlélet és mennyi minden alakul másként főként ha az ember olyan, mint én, hogy nem is igyekszik mondjuk annyira ragaszkodni egyes elveihez, elképzeléseihez, hanem boldogan vigyorogva hagyja, sőt élvezi, hogy másképp alakítsa az Élet (a nagybetűs Élet szóra mennyi minden rá lehet fogni, már megfigyeltem) ;)

Én nagyon boldog vagyok, hogy "Lilianyu" lettem. Belenézek a tükörbe és így látom magam. Nincs nagyon olyan döntésem, tettem a mindennapokban, amit ne határozna meg már most ez a kislány. És szeretem a férjemet az új szerepében és boldog vagyok, hogy küzdöttünk és megadatik. Nem lehetne máshogy. Az otthonunkat is Vele látom már, hiányzik, hogy nincs még itt, de ugyanakkor boldog is vagyok, hogy még három kerek hónapig "teljesen az enyém" hogy várhatom reggel, hogy mikor ébred már, várhatom az esti erőteljesebb rúgásokat, mert akkor már Apukája is itthon van és végre "találkozhatnak" várhatom az ultrahangot és a szívhanghallgatózós vizsgálatokat és várhatom, hogy végre bababoltba vigyen az utunk, hogy kiválasszuk a leglilisebb kiságyat, ami csak létezik. Így lett ő, a kis hathónapos pocakakó porontyom - és mekkora elvem volt, hogy a számomra irritáló POCAKLAKÓ szót nem használom majdani magzatomra soha! :D - egy új fogalom, valóságos kis ember, személyiség, így ruház fel embereket és tárgyakat saját magával, Ő aki még meg sem született. Lenyűgöző, nem? :)

29 hetesek vagyunk Lilim és Te érezhetően növekedsz, fejlődsz. Egyre erősebb vagy és mozgékonyabb, aktív vagy sokszor éjszaka is, de ez nem baj, ilyenkor úgy, de úgy örülök, figyellek, elképzellek magamnak. Neked írom ezt a bejegyzést - mint mindet, de most Hozzád szólok úgy döntöttem - mert az aktualitásokon kívül szeretnék Neked mesélni az unokatesóidról, hogy milyenek most ők. Mert mire Te megismered őket, már nagyobbacskák lesznek és jó megőrizni emlékeinkben milyenek voltak pont akkor amikor vártalak. Mert ők Neked pajtásaid, testvéreid, életed fontos szereplői lesznek, tudod?

De előtte még gyorsan leírom, hogy tegnap voltam doki bácsimnál terhesgondozáson, 19-én megyünk majd ultrahangra, már nagyon várom! Október 28-án voltam utoljára, régen volt! :) Pocakom növekszik rendesen, nagyon kíváncsi vagyok mekkora vagy most kicsilány. :) Elvileg kb. 1100-1200 gramm, de ezt csak becsülni lehet. De több, mint egy kiló kenyér ;) A doki bácsi tegnap azt mondta "vitális egy gyermek, tisztán látszik" :) Ezt arra értette, hogy szívhangot csak úgy tudott elkapni, hogy megfogott Téged (a hasamat) és így kislánykám azonnal leálltál a mocorgással. Hihetetlen volt, csak néztem. Vélhetően Te is megrökönyödtél odabent, hogy "Ezmegmi?" Kb. így képzelem. Szívhangod tökéletes, külső méhszájam viszont nyitva ujjnyira, de állítólag ez ilyenkor már előfordul, nem kell vele foglalkozni, minden más szép zárt. Éééés eddig még mindig faros menyecske voltál, azaz medencevégű fekvésű, de most fejvégűnek tapintott ki egyértelműen a doktor bácsi. Tudsz még forgolódni, helyezkedni, de minden remény szerint a 36. hétre stabilan fejvégű leszel (és maradsz) :) Ez a terv, ügyes kislány vagy, majd megbeszélek még veled ezzel kapcsolatban egy csomó mindent ;)

Friss képek Rólunk! :)

UNOKATESÓID :)

DOROTTYA (Dorci, Dodó) - Ő a legidősebb, 7 éves múlt augusztusban és már első osztályos nagylány. Nagyon, nagyon vártam Őt, amikor Vele volt várandós Zsu (akiről majd külön írok Neked, mert igen különös kapcsolat van köztetek, sok mindent megérzett előre Veled kapcsolatban, de talán erről Te jobban tudnál mesélni) :) Dorci egész kicsi korától sok időt töltött velem. Egyéves pelenkásként "kölcsönkaptam" már a szüleitől és minden anyás érzésemet Vele éltem meg. Mert az anyás érzések, ösztönök gyakran előbb érik el az embert, minthogy maga az Anyaság megadasson. Sokat nézegetem a kisebb kori képeit, hihetetlen mennyit változott, mennyire nagylány most. Egész pici korában és most is mindig el tudta, tudja mondani az érzéseit, mi az ami neki fáj, ami őt bántja, úgy érzem ez különleges adottsága. Sokszor tűnik simán hisztisnek, aztán kiderül, hogy oka van rá, fájdalma és meg is lehet beszélni vele és ezt nagyon becsülöm benne. Imádkozott azért, hogy legyél és aztán azért, hogy kislány legyél és nagyon boldogan fogadta a hírt, hogy "jól imádkozott". Januárban mesélt nekem erről, hogy szokott értem imádkozni. Akkor egy ismerősöm azt mondta, hogy egy gyermek imáját a Jóisten hamar meghallja, kérését pedig bizonyosan teljesíti. Szóval köszönjük meg Dorci imáit és a Jóisten közbenjárását. Türelmetlen kislány volt mindig és most a 3 és fél éves öccse mellett úgy látom türelmet tanult, legalábbis sokat változott. Nagyon tud szeretni és nagyon megérdemli a szeretetet, 7 és fél év lesz köztetek, nem kevés, de biztos vagyok abban, hogy nagyon fogjátok szeretni egymást.

Egy kép Dorciról és rólam :)

MÁRK (Marci, Marcus, Öcsike) - Dorci öccse. Nagyon más, mint Dorci vagy, mint Dorci volt ennyi idősen. Dorci határozottabb, gyakorlatiasabb, Marcus érzékenyebb, sokszor kedvesebb, bújósabb... Mamóka azt szokta mondani, suttogva, a hátuk mögött, hogy "inkább ennek kellett volna lánynak lenni" :D De nincs igaza, mindketten egyéniségek, a személyiségük kiforróban és hát Márk inkább az "anyja fia" szerintem erről van szó inkább. Mostanság nagyon érzékeny, sírós, sértődős, de ez a háromévesek jellemzője, amennyire én tudom. Dorcinak is voltak dackorszakai, csak kicsit másképp megnyilvánulva. A hétvégén öcsike a kis kezét odatette a pocakomra és figyelt Téged, ő most kezdi érteni, hogy Te leszel, most hogy nő a pocakom. Október végén volt az első kérdése Rólad, azt kérdezte tőlem: "Kata neked beleszületett egy baba a pocakodba?" Háááát végülis igen :)

Egy kép Márkról és Rólam:

ÁRON - a legkisebb unokatesó, Kitti és Balázs kisfia, kedvenc játszótársad Szentendrén :) Bár még másfél éves sincs, mégis sok közös emlékünk van. Nyaraltunk már együtt és képzeld már Te is ott voltál ám! Egyszerre fürödtetek együtt a tengerben, azért ez nem semmi, igaz? :) Sőt augusztus végén a Balcsin is nyaraltunk együtt, velünk volt Dorci is, látod milyen hamar fonódnak a családi kötelékek? Ő volt a legkisebb baba, akit a karomban tarthattam, mert pár hetesen is kisebb volt, mint Dorci vagy Márk, amikor megszülettek, szóval nagy élmény volt az Ő érkezése! Pár hete Szentendrén voltunk pár napot és határozottan reagáltál Áronra. Amint Áron elsírta magát vagy hangosabbat sikkantott, én akkora, de akkora rúgást kaptam odabentről :) És egyik nap, dél körül ott játszott mellettem a kanapén és bekopogott a hasamon. Én azt mondtam neki: "Áron, kopogj is be, mert Lilit ma még nem éreztem mozogni, kicsit ideges vagyok" Ő pedig kopogott még párat, mire aaaakkkorát kaptam Tőled, hogy igazán megnyugtató volt. :) 

Egy kép Áronról és rólam (nyaralásos és amúgy Te is velünk voltál már a pocakomban):

És nem unokatesó ugyan, de mivel keresztlányunk és legjobb barátnőm lánya, ezért...:

JANKA

Ő a legkisebb a csapatban (utánad persze) :) Nyolc hónap lesz köztetek, hamar összenőttök majd és remélem jó barátok lesztek. Tündéri kislány, akinek mi vagyunk a keresztszülei. Anyukája Réka, róla majd sokat mesélek, gyerekkori barátnőm, képzeld nagyid és az ő anyukája együtt feküdtek a kórházban, amikor Réka és én megszülettünk :) Nyolc évig voltunk osztálytársak és a barátságunk mindig megmradt. Ha sokáig nem is találkoztunk, mi mindig úgy jöttünk össze újra, mintha öt perce váltunk volna el. Sok mindent megéltünk együtt, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű kis barátot nevel majd Neked! :) Janka egy tündéri jó baba, szeret aludni:), sétálni, eljátszik anyukájával és nagyon szeretjük. 

Egy kép Jankáról, Rékáról és Rólam (és persze Rólad, mert már a pocakban voltál):

Fogok még mesélni Neked, nekem is jólesik majd elolvasni később és remélem Te is örömödet leled majd benne. Látod mennyi közös emlékünk, emlékeitek vannak máris? Csodás kis életre születsz majd Lilien, megígérem Neked. 

Az életünk egy nagy várakozás, közben azért nem felejtjük el megélni a várás közben mindennapokat és nagyszerű pillanatokat sem. Hiszen ezek, ha majd beteljesül, amire/amikre éppen pont most annyira várunk, majd emlékek lesznek, amire úgy gondolunk "de jó is volt" és úgy: "de gyorsan elmúlt" :)

Kerekedik a pocakom és vele kerekedik a világunk is. Nap mint nap szóba kerül, hogy nemsokára velünk lesz a kislányunk. Sokszor emlegetjük azt a mondatot amit még a meddő várakozás időszakában oly sokszor mondtunk egymásnak: "Nekünk mikor lesz már?" És olyan jó most válaszolni a kérdésre! :) Soha nem akarom elfelejteni a várakozás időszakát, éveit, hónapjait, napjait és pillanatait. Azért nem, mert már nem fájdalommal, hanem boldogan tekintek vissza rá, mint egy szép időszakra, aminek értelme volt. Vártunk és közben tettünk. Csalódtunk és örültünk, küzdöttünk és visszatekintve értelmes, szép időszak volt, ami alakított rajtunk, a családunkon. Olyan emberekké, párrá tett minket, akik mellett Lilink végül döntött. Legalábbis nagyon szeretem ezt hinni és érezni.

Várok most is. Várom a jövő csütörtököt, hogy végre legyen újra ultrahang, olyan régen láttam Őt, kíváncsi vagyok mekkora és látni szeretném, hogy helyezkedik, hogy él a kis világában, világomban, világunkban. Várom a karácsonyt, a pocakos karácsonyt, amire évek óta várok. Várom a januárt, amikor összerakjuk a kiságyat és meglátjuk milyen is. És természetesen várom a februárt. Várom a szülést, nincs bennem félelem, mert még sosem éltem át és ezért nincs is mitől félnem, úgy érzem - elég pozitív hozzáállás, nem? :) 

Érdekes, hogy nővérem mindkét gyermekét császárral szülte - az elsőt hosszú vajúdás után sürgősségivel -, sógornőm a kisfiát szintén és mindketten mondták már, hogy sajnálják, hogy nem természetes úton sikerült szülni. Sőt a sógornőm a szülés előtt gyakran azt mondta, hogy mindenki képes megszülni a gyermekét, csak így kell akarni és ez a véleménye sok mindenről. Ezt én akkor nem éreztem igaznak és igazságosnak, most pedig lám... ha nem is érzem továbbra sem igaznak, mert nem az... de! hiszek ebben, legalábbis, ami engem illet. Hű, furcsa, de így van, így lett. 

Míg a szülés közelébe nem kerültem - még a terhességem elején sem - én ezt nem értettem. Szülés a természetes is és szülés a császár is és csak az számít, hogy a babának - és persze anyának - biztonságos legyen, jó legyen. Nem értettem ezt az erős, ösztönös vágyat a természetes szülésre. És itt vagyok most körülbelül két hónappal a szülésem előtt és nagyon erősen vágyom arra, hogy ha képes voltam teherbe esni, képes vagyok kihordani, akkor természetes úton hozzam világra a babámat. Hiszek magamban, hogy sikerülhet, hiszek az orvosban, hogy segít majd ebben és nagyon, nagyon szeretném. Szülés élményt akarok és végigvinni és nem műtétet. Tudom, hogy befordult már a kislányom és minden nap elmondom neki, hogy most még van ugyan helye, de vissza ne forduljon nekem, az a helyes irány, ügyes kislány, hogy korán arra fordult. A szülés után nálunk - mármint a kórházunkban - nincs méricskélés stb. azonnal nekem adják a babát és ezt szeretném. Császár után az Édesapa kapja meg, meglesz a test meleg, ott leszünk szülők, vagy Á. vagy én... de én szeretnék :) Ezek az érzések, vágyak újak nekem. Átformálódott sok minden amit erről gondolok. Nem, nem leszek otthonszülő fanatista soha :D kórházban akarok lenni, biztonságban akarok lenni és ha a biztonságot az jelenti, akkor császármetszést akarok. De a fentieket nagyon szeretném. (majd persze lehet, hogy közvetlenül a szülés előtti hetekben, napokban ismét vissza lehetne térni ezekre a vágyakra és majd akkor megint fordul velem a világom és a véleményem... de nem. Nem hiszem.)

Most pedig megmutatom melyik a kedvenc számom - legkedvesebb, mert sok kedvenc van - hogy majd tudjam később, hogy mi volt éppen most, pont ebben az időszakban. :) https://www.youtube.com/watch?v=g1j1qwQQ8-Q (James Blunt: Bonfire Heart) Ez pedig Á. kedvence, de én is nagyon szeretem: https://www.youtube.com/watch?v=AmP39QEoEcU (Robbie Williams: Go Gentle) :)

Ezen kívül a Geszti féle Gringo Sztár számaira szoktam itthon táncolni és szerintem Lilien nagyon élvezi (legalábbis jó lenne ezt hinni, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben énekelek is.) :) pl. erre: https://www.youtube.com/watch?v=cMMv_GgQuuM (Csak a csajod legyen magyar) és erre meg lassúzunk :) https://www.youtube.com/watch?v=cMMv_GgQuuM és még sorolhatnám, de félek, elképzelitek és inkább nem ragozom tovább miket csinálok én még itthon. Speciális terhestorna, felfoghatjuk úgy is ;)

A 2013-as metformin babamozi! :) Hittem is, nem is, hogy majd egyszer én s benne lehetek. Érdemes hinni! Mert minden sikerülhet. És minden sikerül is.

youtu.be/BGbOOk6hNgU

És mai képek (30+4) :)

Ma jó kis rohangálós napom volt, de nem bántam, mert ma volt az ultrahang is, amit viszont már nagyon vártam, vártunk :)

Reggel mentem vérvételre, aztán megkerestem T. dokit a kórházban, levette a hüvelykenetet CET vizsgálathoz, ez egy kicsit elhúzódott, mert pont amikor mentem elhívták egy szüléshez, de ettől függetlenül sem kellett sokat várnom rá. Utána még volt időm az ultrahangig, úgyhogy kihasználtam, megejtettem a nagybevásárlást, majdnem mindent megvettem, egy-két dolgot kell már csak frissen, hétfőn. Annyi mindent sikerült bevásárolnom, hogy esélyem sem volt felhozni aztán a negyedikre (vagy ha már itt tartunk bárhova) konkrétan örültem, hogy kitoltam a kocsimhoz, majd beömlesztettem a csomagtartóba :D Ákos felhozta már egy részét, de lesz még egy kör.

Aztán visszamentem a kórházba ultrahangra, oda már jött Á. is, ott találkoztunk. Olyan nagy már a kisasszony, hogy csak egyes testrészei férnek bele a képbe, egyben már nem is látni a kisbabát :) Na de majd februárban! :) Kérdezte T. doki, hogy nem kérdésben mondott-e már határozottan A-t vagy B-t, mert akkor most mondana! Mondtuk, hogy utoljára még kislány volt. Erre mondta, hogy akkor jól tudjuk! :)

Ez a 32 hetes uh volt, de az ünnepek miatt nekem most csinálták meg, kicsit korábban, mert még csak a 31 hetet töltöttem be. Becsült súlya 1631 gramm, nem semmi! Imádom! :) Olyan megnyugtató mindig az ultrahang, tudom én már a mozgásából is, hogy minden rendben, na meg a poci növekedésből, hogy jól fejlődik, de akkor is! Jó erről megbizonyosni. 

Fejvégű a bébikém még mindig és marad is, már átbeszéltem ezt vele! Szívhangja jó, köldökzsinórban, erekben az áramlás szintén, magzatvíz közepes mennyiségű, tehát minden szép és jó! És imádjuk :) De ezt talán mondtam is már :)

Köszönöm ezt a nagyon boldog karácsonyt! :)

És a kis karácsonyfánk... :)

Fenn vagyok a szobánkban és olvastam épp az imént, majd gondoltam írjak pár sort ide, ne írjak...? Kaptam egy megerősítő nagy zökkenést a pocakomba, és mivel mostanság kislányom nyugodtabb időszakát éli - csak Áron sikkantásai bírják lázba hozni - ezért vettem az adást, írok pár sort ebédig. 

Jó kis karácsony volt ez, szokásos utazgatós, családlátogatós, Kaposváron hangoskodós, stresszelgetős, vidámkodós, itt meg sokat evős, sokat pihenős. Szeretem a megszokott dolgokat és szeretem azt is, hogy a mostani karácsony most ennyire csodás irányban tér el a megszokottól.

Kitti megvarrta a baba ágyneműt, illetve rácsvédőt, zsebes tárolót és annyira nagyon szép lett, hogy azt el sem lehet mondani. Nem csak megvarrta, annyira odafigyelve, szeretettel készült... jó, mostanában sok minden meghat, de az azt hiszem nem túlzás, hogy most pl. az is, hogy a tároló zsebeinél odafigyelt arra, hogy a nyuszi úgy helyzekedjen, hogy egy zsebből figyeljen kifelé. Nagyon édes!!! :)

Holnap délelőtt indulunk haza és bármennyire szeretek itt lenni, most nagyon várom. Nagyon várom, mert bemegyünk bababoltba hazafelé olyan dolgokat venni, mint orrszívó és lepedő és lehet, hogy szoptatós párna. És lehet, hogy a szoptatós párnával majd aludni is fogok tudni, mert már a párnával, takaróval megtámasztás nem alternatíva :D Ha ez sem segít az szívás :D A párnát Zsutól kapom, aki amikor hezitáltam kell-e, jó-e eldöntötte a kérdés: "Vedd meg és kész" és még meg is hív rá :) Jó fej a család, azt meg kell hagyni! 

És várom azért is, hogy hazamenjünk, mert ezzel visszavonhatatlanul közeleg 2014, a babaruhamosós, kiságy összerakós, kórházi táska összepakolós január. És itt van nemsokára Lilien, a kislány, akiért már most megszáll a harci kedv, ha bárki kritizálni meri... pl a nevét :P :) (Mert ez történt, de le sem írom ki mert ilyet tenni, később fedje jótékony homály a csodaszép nevű kisleány előtt, hogy ki vetemedett ilyenre. Hjaa az anyai szív, oroszlánszív ;) )

Anita hívott Ikeában vannak épp, megveszik a fürdőbe szánt pelenkáólapot és huzatot, Editék viszik majd Kaposvárra, aztán majd eljut hozzánk vagy így vagy úgy. Szerintem még lemegyünk Mamóka születésnapjára, ha nem akkor remélem, hogy anyu el tud jönni, bár neki meg cuccolnia kellene és annyira nem örülök, ha télen kocsikázik Siófokra, na majd meglátjuk, lesz valahogy. Annyira jó, hogy már itt tartunk!

Most lemegyek, mert nagyon bebújtam ide a szobába, nem szabad ennyire elvonulósnak lenni, de néha olyan jóóóó! :) na meg iszom pár korty Salvus vizet is így ebéd előtt, és inkább nem fejteném ki miért. Imádok Lilit várni, mindennel együtt. Ez a legszebb időszaka életemnek. 

Ég Veled szeretett, hálás 2013!

Várlak reményteli 2014! :)

Mai pocifotók!!

:)

Ez egy nagyon várv-várt és nagyon jól sikerült kis nap volt.

Egy hete volt itt a család, Anyu, Apósom, Anyósom, Anita és a címben feltett kérdésre, mely arra akar utalni "Lehet-e mindez még Lilisebb?" egyértelmű IGEN a válasz. A csajok segítettek a dekorációban, a fiúk pedig megcsinálták a praktikus dolgokat. Így aztán a kislányomnak most már tényleg van "fala" :) az ágya felett égitestek világítanak éjszaka - ezúton köszönet Anitának, aki felbiggyesztette, nyaktörő mutatvány közepette - sajnos azokat fotózni így nappal nem tudtam, de mindenkit biztosíthatok, hogy éjjel, amikor 2-3x megyek ki ... nos ki :) akkor nagyon szépen világítanak, mindig mosolyognom kell, ha meglátom. A 3D falmatrica is nagyon kis szép, kedvencem továbbra is a nyuszi, de a többi is olyan kis lányos, barátságos, ízléses, tetszik. Feltettük a zenélő forgót, ami meg azért különleges, mert Kitti varrta rá a figurákat, egyébként pedig Áronnak is ez játszotta a dallamokat. Aztán A. és Á. szereltek polcot a hálóba az ágyunk mellé, amit már rég szerettünk volna, távirányítónak, könyvnek stb. az nagyon hiányzott eddig, szép is, meg rendezett is most mindig, nem csak az ágy mellé tesszük le a dolgainkat (ami mondjuk eddig nem látszott, de mi tudtuk, így mindig is zavart.) A fürdőbe a mosógép fölé szereltek egy nagy polcot, arra tettünk egy pelenkázólapot és van még hely a babás cuccoknak úgy mint pelenka, popsitörlő és egyebek. Terv szerint fürdetés után és éjszaka fogom leginkább használni, amúgy meg a kiságy melletti pelenkázót, de kialakul majd. Azért hogy ebben a kis lakásban két pelenkázósarok is lett, az nem semmi :)

További izgalmak is vannak, de erről most nem írnék részletesen, mert semmi sem biztos. Annyi csak, hogy áruljuk a lakást nyár óta és persze hogy most volt itt komoly(nak tűnő) érdeklődő, a héten jeleznek vissza. Mit mondjak? Egy hónappal a szülés várható dátuma előtt. A bennem kavargó érzéseket inkább most nem részletezem, kár is lenne, hiszen az érdeklődő még nem vevő, majd meglátjuk mi sül ki ebből. 

Szerdán megyek védőnőhöz, CET-re, az első NST-re, délután meg a 36 hetes ultrahangra. Mozgalmas nap lesz. Kíváncsi vagyok mekkora a kicsilány, majd jövök és elmesélem. Egyébként csuda aranyos mostanság, nagyon sokat mocorog, kidudorodik itt, kidudorodik ott, bököd, fenekét kitolja, belesimul a tenyerünkbe (legalábbis szerintünk).... Ákos már most el van ájulva tőle, na persze én is :) Csuklik is minden nap, olyankor nagyon sajnáljuk, hmmm azt hiszem kissé aggódó szülők leszünk, de majd alakulunk. 

Pár kép a múlt hétvégi "hadműveletről":

Ma a szokásostól eltérő és mozgalmas napom volt. A szokásostól eltérő, mert pl. korán keltem :) És mozgalmas, mert ez egy egészségügyi nap volt, azaz nagy részét a kórházban töltöttem.

Voltam védőnőnél, választottam gyerekorvost (nagyon szimpatikus és az asszisztense is) voltam az első NST vizsgálaton (ahogy megjósoltam Lilink végigaludta, alig bírtuk a szülésznővel együttes erővel és rábeszéléssel (erő az ő részéről, rábeszélés az enyémről) egy-egy döccenésre rábírni a kislányt. Hiába, mi ilyenkor még alszunk általában kérem szépen. Azért lezajlott a vizsgálat és értékelhető lett az eredmény is, sőt dokim szerint nagyon is jó eredmény, nem kell álandóan ugrálni, még egy magzatnak sem. Ennyi! :D

Dokim levette az utolsó CET-t és megvizsgált, alakulgatnak odabent a dolgok, bár én ebből semmit sem érzek, de úgy tűnik a szervezetem készülődik szépen lassan a szülésre. Helyes! :)

Délután egyre mentem ultrahangra, ott is minden rendben volt, kicsilány már nem is olyan kicsi, 2915 gramm a jelenlegi becsült súlya, ami ugye lehet, hogy valamivel kevesebb vagy több (remélem nem több, mert most még fog azért hízni ám) de a lényeg, hogy szépen fejlődik és természetesen ahogy azt ebéd után és ultrahangokon megszokott tőle, folyamatosan mozgott, hol itt dudorodott a hasam, hol ott. Dokim megérte a szívhangot befogni, mindig belemozdult a lányka. 

Összességében szuper nap volt és összességében megint csak azt érzem, hogy rohan az idő! :)

"A változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba." 

(Paulo Coelho)

...

Később megmagyarázom.

Kb. két hete megosztottam egy idézetet a változásról. Nem írtam többet és nem írtam azóta sem, pedig nagy dolgok történnek körülöttünk, nagy változásokba csöppentünk, amit nehéz volt egyik pillanatról a másikra még felfogni is, nem hogy feldolgozni, így szülés előtt pár héttel, most már talán csak nappal.  

Mégis leírom most, hogy mi is a helyzet, hiszen később talán már időm nem lesz mindent elmesélni itt, mert ha Lilien megszületik, nem hinném, hogy lesz bejegyzés, ami nem róla szól majd. :)

Tulajdonképpen nem egy nagy sztori. Hiszen nem titok, árultuk mi a lakást nagy reményekkel nyár vége, ősz eleje óta. És most eladtuk. :) És mivel a komoly érdeklődő mint olyan a mai világban ritkaságszámba megy, megfontolásra sem volt idő - nincs is ezen mit gondolkodni, ezt az édes otthont, mi kinőttük, vagy ha még nem is, hamarosan, amikor a lányunknak már külön szoba, élettér kell majd... kinőttük volna. Csak éppen. Babasarok berendezve. Ruhácskák mosva, vasalva, illatosan a helyükön. Pelenkázósarok még fel is lett díszítve. A nagy gonndal kiválasztott többi dekorról nem is beszélve. 

És most, amikor is én 39 hetesen, teljesen nyitott méhszájjal és időnként meglepő összehúzódásokkal várom a mi gyermekünket és a szülést... minden dobozokban :) A babaágy szétszerelve :) És mindez velünk történik, akiknek körülbelül mindenre van féléves, egyéves és ötéves tervük. Az Élet már csak ilyen, megtanítja szépen lassan, hogy nem mi irányítunk.

Mi lesz most? Semmi extra. Komolyan. Kicsit több szervezés, sokkla több munka, és Á-nak, a családnak, a barátoknak bizony nehéz hetek, hónapok, hiszen én valamilyen szinten ki leszek vonva a forgalomból. Az eladás már biztos, a szerződés megköttetett és az életünk nagy része is becsomagolva. A következő OTTHON, mert az lesz. nem csak egy lakás, megtalálva, kinézve, eltervezve. Alku, folyik. Megvétel remélem sikerül majd. Addig pedig költözünk egyelőre itt Siófokon belül Á. nagynénjéhez, aki szeretettel befogadja a kis családot, otthont ad nekünk, biztonságot teremtve a bizonytalanság időszakában. Ennek örülök, mert egyrészt érzem, hogy jó megoldás, jó helyen leszünk, másrészt pedig amíg ott lakunk majd - szerintem körülbelül három hónapot - addig nem kell védőnőt, gyerekorvost váltani, nem párhetes csecsemővel kell költözni és sorolhatnám.

Nehéz lesz-e? Nyilvánvalóan, hiszen önmagában nagy változás, hogy mi már hárman leszünk, önmagában nagy változás, hogy mi nem a saját kis lakásunkban lakunk, a kettő együtt meg ha csak nem lennék annyira pozitív, hogy úgy véljem "üti egymást és csudakönnyű lesz" :D ... hát biztosan nem mindig lesz könnyű. Illetve, hogy biztosan? Ezt nem írhatom, mert nem biztos. Szerintem ennek így kellett történnie, lehet, hogy jobb lett volna három hónappal ezelőtt, de nem biztos. Hiszen pl. lesz segítségem az első időszakban, hiszen nem kell a negyedikre cipekedni babával, hiszen E. olyan, aki eddig is mindig szívesen látta a családját és ez alatt azt értem, hogy anyukámat is pl. tehát ettől nem kell tartanom, hogy emiatt gond lenne közöttünk. Olyan ember, akivel szemben nem érzem feszélyezve magam ha kérek, kertelés nélkül mondja ki a véleményét, amit meg azért szeretek, mert tudom, hogy kimondhatom én is. :)  Szóval talán nem véletlenül rendezte úgy a sors, hogy ez most így alakuljon, hogy Lilien az életét ott kezdje el. 

Azért ennyire nem vagyok ám laza. Aki ismer engem, jól tudja, hogy nem. Elsőre megbénított a lakás eladásának híre, főként az előttünk álló költözés, stb. De ma, pár órán belül újra össze lesz rakva a babaágy, a szobánk berendezve, mindent összepakoltam. Még ma este vagy holnap mindent a helyére rakok, amire az első hetekben szükségünk lesz és a többi holmi is ott lesz, mindent dobozoltunk, címkéztünk és elrakodtunk, hogy a lehető legegyszerűbben menjen majd minden, már amennyire lehet.

Holnap védőnő, NST, orvosi vizsgálat. Ha 18-ig nem indul meg a szülés, akkor be kell feküdnöm. De úgy érzem mégis, hogy minden a helyén van a mi világunkban, a legfontosabb dolog ugyanis nem változott. Az hogy kb. egy hét múlva Édesanya és Édesapa leszünk. Az hogy a kislányunk még most is sokat mocorog és érzem azt, hogy velem együtt nyugtalan, velem együtt tud ellazulni és emiatt nem is hagyom, hogy negatívan lássam a dolgokat. Neki mi leszünk a legfontosabbak és ha elmeséljük neki életének első izgalmas hónapjait, talán tetszik majd neki, talán érzi, hogy mindez már érte volt, azaz most éppen van. 

Mennyi minden történt még mióta nem írtam. Pl. a babakocsi, már az új otthonban "parkol" és csodaszép. Bordó és rózsaszín és nagyon csajos. Köszönjük a nagyszülőknek :) És a fülbevaló. Pici, arany karika, halvány rózsaszín és fehér kis kövekkel. Álomszép. Köszönjük nagymami. :) És akkor ír nővérem, hogy sajnálja, de ragaszkodik a "gyangyihoz" * és vett a csupa hasznos ajándék mellé. És megéreztem és tényleg, pont azt vette meg, amivel már jó ideje - aznap is! - szemeztem a DM-ben. 

És vannak rossz dolgok is. M. (anyósom) eltörte a bokáját. :( Remélem hamar gyógyul, regenerálódik, sajnálom nagyon szegényt. Kis pihenésre van most kényszerítve, az úgysem megy nagyon neki, nem akarok ezen poénkodni, de tényleg minimum egy lábtörés kell hozzá, bár nála az sem elég, mert aznap este a baleset után még megfőzött és másnap mentek csak orvoshoz. 

Volt itt hó is, igazi tél, remélem befejezte és ennyi volt, mert szeretem, szeretem, de főleg az ilyen nyári lány, mint én, hát ilyenkor már a tavaszt várja minimum. Ráadásul ilyenkor annyi hó esik le, amennyi nekünk lakáslakóknak kellemes meglepetés, de pl. a 81 éves mamámnak meg hihetetlen munka, teher és félelem. Nem, azt hiszem nem bánom, hogy nekünk "csak" a nagyobb lakás és nem egy ház fog összejönni. Pedig mi még fiatalok vagyunk.

Most búcsúzom, mert várom haza Á-t, eszik, aztán pedig indulás E-hoz pakolni, szerelni. Én csak nézni fogom. :) De azért részemről is volt ma munka, Mészi barátnőm vett ki egy szabadnapot, és elpakoltuk a konyhám nagy részét. Meg a fürdőből sok mindent. Persze főleg ő pakolt, de azért én is segítettem. Hát ilyen barátaim és családom vannak nekem. Mert mondanom sem kell, hogy pl. a délutáni pakolást sem egyedül oldja meg Á., két barát-kolléga is felajánlotta, hogy jön és segít. Tényleg ilyenkor lehet látni kire számíthat az ember igaazán. Mi szerencsére sok mindenkire.

Most pedig töltök fel két képet, frissek, azt hiszem négy napja készültek Rólam. Talán az utolsók, amíg még egyek vagyunk Lilimmel? Ki tudja? Könnyen meglehet ;)

* A gyangyi az csak a mi családunkban hallgat gyangyi, gyangya névre. Egyébként pedig a sokak szerint felesleges, funciótlan és függőséget okozó ún. szundikendő, ami hozzánő egy gyerekhez és tortúra a mosás, leszoktatás. Neki meg édes vele a délutáni alvás például. Ezért mi talán helytelenül és következetlenül bevetjük a babáknál, gyerekeknél :) Nem lehet mindig csak okos dolgokhoz ragaszkodni, na.

Életem legszebb időszaka köszöntött be várandósságommal. Élveztem, szerettem minden percét és boldogan készültem egy teljesebb életre. Elkezdtem megismerni a férjemet leendő apaként, elkezdtem megismerni a magamban már rég anyaságra kész nőt. Mégis, hogy babánk születése ilyen érzést, örömöt, teljességet és nyugalmat hoz majd az életembe, úgy tűnik elképzeli sem tudtam. A várandósságom eddig is megosztottam Veletek, akikkel a szülésem történetét, Lili világra jöttének történetét megosztom. Ki csoportban, ki blogon követte, és annyi jó szót, szeretetet kaptam, hogy szeretném leírni Nektek a nagy eseményt, napot, ami merőben megváltoztatta életemet. Miközben ezeket a sorokat írom, kislányom a kiságyban ébredezik. Édes kis hangja van és nehezen, hosszan ébred, akárcsak a szülei. Miközben írom, majd meg kell szakítanom biztosan az írást, hiszen ha ébred, akkor fürdetünk, pelenkázok, szoptatok és aztán leteszem őt… talán ki kell majd mennem enni, hiszen a szoptatás kihozta belőlem az állandóan éhező és falatozó énemet J és majd ha fáradt leszek, jön egy zuhany, közben-közben és utána, amikor sikerül, írom tovább a beszámolót. Mégis, ez életem legnyugodtabb bejegyzése, nem zavarja semmi, ami bennem van az az a belső nyugalom, „minden a helyére került” érzés, amire még csak nem is vártam, nem is tudtam, hogy létezik.

Lilien születését 2014. február 18-ra vártuk, ez volt a kiírás napja, ezen a napon vonultam kórházba, hiszen nálunk, a mi kórházunkban kötelező a 40. hét betöltése után a kórházi befektetés. Napi kétszer NST, kétnaponta ultrahang, magzatvíz vizsgálat, azt gondoltam ez vár rám egy hétig maximum, mert a 41. hét betöltése után szülés indítás. Anettel kerültem egy szobába, egy csodálatos emberrel, akit a Kaposvári Kaális fórumról ismerek, ő ikreket vár március elejére és hetek óta lakója a kórháznak, mert a babái oly jól érzik magukat odabent J Jó volt, hogy vele kerülhettem egy szobába, egy ismeretlen ismerőssel, aki ráadásul egy nagyon pozitív és tiszta ember is.

18-án volt egy ultrahang, minden rendben volt, méhlepény II-es stádiumban, a baba jól van, 3350 grammra becsülték a méretei alapján. Az NST-k aznap rendben voltak, előtte lépcsőztem persze :)

Másnap a hajnali és délutáni NST eredménye sem volt túl jó, olyan értelemben, hogy éreztem magzatmozgásokat, de a baba szívhangja nem követte, mutatta ezeket, nagyon lapos lett a görbénk. Este bejött a választott orvosom, megnézte a magzatvizet, ami tiszta volt, majd megismételtette az NST-t, előtte elküldött lépcsőzni. Ismét hasonló volt az eredmény, összenéztek a szülésznővel és el sem hittem, amikor azt mondták: szülés indítás. Mikor? Most! Most? Nem tudom ezt az érzést elmondani. A szobatársam Anett pakolt nekem össze, lényegében le voltam bénulva. Telefonáltam Ákosnak és telefonáltam Bettinek, aki az egyik legjobb barátnőm és aznap beszéltük meg, hogy ő bejön velem a szülésre. Eredetileg nővérem jött volna be, de influenzás lett, így nem tudott és nem is tudom odaért volna vajon.

Mást nem tudtam értesíteni akkor, előre el volt mentve a telefonomba egy sms, egy lista azokról akiket értesíteni fogok. Nem tudtam elküldeni az sms-t. Döbbenet :)

A szülőszobán kettőnket indítottak negyedórás különbséggel, szerencsére nem egy szülőszobán, hanem külön helyiségben. Csak mellékesen jegyezném meg, hogy a másik hölgynek ¾ kilenckor kötötték be az oxitocint és ¾ 10-kor felsirt a 4700 grammos – harmadik- babája J

Nekem pontban kilenckor kötötték be az oxitocint, nem sokkal később odaértek Ákosék, vele jöttek barátaink, Mészi és Zoli és persze hozták Bettit is. A legjobb döntés volt, hogy Betti bejött velem. Ugyanebben a kórházban, ugyanennél a választott orvosnál szülte mindkét lányát, az elsőt pont így, indítással. El sem tudom mondani, hogy mennyit segített nekem. Az elején még nevetgéltünk is, mindent mondott, nagyszerűen együttműködött a szülésznővel – aki egy tündér volt, egy karakán tündér :) - és az orvosommal. Az elején még nevetgétünk, majd ¾ 10-re erős, rendszeres 2 perces fájásaim lettek. Fájdalomcsillapítót nem kaptam, nem is kértem. Jól tágultam, az oxi mellett kaptam egy-egy fájáserősítő és tágító injekciót, így nagyon gyorsan haladt minden. Az orvosom folyamatosan jelen volt, sokan azt mondták vajúdásnál nincs is ott orvos, csak a szülésznő, hát ez nem így volt. Egy-egy fájásnál az orvosom kézzel tágított, ez rosszabb volt mindennél, viszont nagyon gyorsan haladt így minden (bár nem úgy tűnt) :)

Közben a szülésznő és a dokim fogadásokat kötöttek, hogy éjfélre vagy egy órára lesz-e baba és hasonló kis jó hangulatú dolgok elhangzottak, mondjuk akkor éppen nem volt annyira vicces, viszont megnyugtató mégis, hogy akkor ezek szerint hamarosan karomban a babám? Folyamatosan néztem a CTG-n Lili szívhangját, amíg tudtam nem feküdtem fel, hanem labdán igyekeztem túlélni a fájásokat, Bettibe kapaszkodva testileg, de főleg lelkileg.

Amikor már úgy éreztem, ki is mondtam, hogy nem fogom kibírni, hánynom kell, képtelen vagyok végigcsinálni, ekkor a dokim annyit mondott, hogy ha ezt érzem, akkor fél órán belül baba lesz. Majdnem igaza lett, ez 11 óra után volt.

Amikor eljutottunk a „végjátékig” akkor át kellett mennem az egy ágyas szülőszobába, ez nem emlékszem mikor volt talán 11 óra után, de lehet, hogy fél 12-kor. A orvosom utólag azt mondta, hogy éjfél előttre saccolta a babát, annyira jól ment minden, de én bevallom a végére, amikor már végre „szülhettem” nyomhattam, hogy szétestem, nem értettem mit akarnak tőlem,  nem értettem hogyan kell nyomnom és a végén már kiabáltak velem, hogy valahogy észhez térítsenek, hogy végig csináljam. Nem tudom hányadik fájásra, nyomásra sikerült végül megszülnöm, rengetegnek éreztem, de lehet hogy 4, lehet, hogy 5 volt tényleg nem tudom. Azt tudom, hogy még akkor is vagy 3-4 szer meg kellett várni a következő fájást, amikor már Lili fejét látták, végül ez adott erőt, hogy nem tehetem ezt a kicsikémmel, neki ott nem jó, világra kell jönnie.

Végül eljött az a pillanat is. Egyes papírok szerint 2014. február 20-án 00:20 más papír szerint 00:25 perckor, de Ákosék szerint pontban 00:24 perckor kibújt és azonnal, erősen sírt fel a lányom.

Ahogy most ezt írom folynak a könnyeim, leírni nem lehet azt a rám szakadó boldogságot, büszkeséget. Nem voltam már fáradt, felhúztam magam hasizomból (pedig nincs is) és csak néztem, ahogy ott sírt, olyan szép volt, formás, kicsi babám. A köldökzsinórt Betti vágta el és jelképesen ezzel átadta őt az életnek, ez is annyira helyénvaló volt.

Lilient lemérték, 46 cm és 2750 gramm volt az én drágám, édes kicsi babája. Melegített ruhába csomagolták és megkaptam őt azonnal a mellemre. Hozzám bújt és néztük egymást és azóta a mi világunk egy lett. Emelgette a fejét, tátotta a száját, éber volt és gyönyörűszép.

Amíg varrt az orvosom, Ákos nem jöhetett be, csak mi ismerkedtünk ketten. A frissen született Anya és kislánya.

Egy nagyon édes kis fiatal lány jött a gyermekágyas osztályról Liliért, ő is ott volt míg varrtak engem, a szülésznő és persze a dokim is. Nevetgéltek, poénkodtak, aranyosak voltak, de mi Lilivel csak alig érzékeltük ezt, annyira jó volt együtt lenni. Amikor az orvosom végzett, még egyszer gratulált, én elnézést kértem a viselkedésemért :) (nem voltam halk és finom na…) mondtam neki, hogy bocsánat, de úgy éretem szétszakadok, ő meg azt mondta „Talán nem véletlen” :O :D És még megkérdezte: „Ugye milyen hamar el lehet felejteni a szenvedést?” Igaza volt. Már semmit sem éreztem csak végtelen hálát, hogy ezt átélhettem.

Ákos bejött, a szülésznő jótékony félhomályt csinált és a megfigyelés órájában magunkra maradtunk, mi a Család. Ott lett belőlünk Család és ez így nagyon szép és jó volt. Nem bánom, hogy nem Ákos volt mellettem a szülésnél, most is úgy érzem, hogy ez másképpen nem történhetett volna. Sajnálom, hogy Zsu nem lehetett ott, de ezt sem érzem véletlennek, nekem Betti volt, aki a legtöbb támaszt nyújthatta, egyszerűen a Jóisten ezekben az órákban őt rendelte mellénk, ebben mélyen hiszek.

Elmúlt a megszentelt idő hármasban és a kedves kis lány elvitte a babánkat, de előtte még egy-egy puszira odatartotta nekünk, Anyának és Apának. Kint a barátaink várták ők és lefotózták, születése után közvetlenül így aztán lett egy csodás képünk róla. Betti is készített képeket egyébként hármunkról, mielőtt magunkra hagyott minket ő és a szülésznő, ez akkor kicsit furcsa volt, de visszanézve a képeket, hát … ennél szebbet talán még sohasem láttam.

A kórházunk bababarát, 24 órás rooming van, azonban nekünk nem volt hely, csak másnap délelőtt, annyi baba született akkor, az előző napokban éppen. Így pár óráig a nőgyógyászati osztályon feküdtem, reggel hozták a kislányt és még délelőtt átmehettünk a gyermekágyra.

A gyermekágyas napokról röviden. Ezt a kórházat, ezt a rendszert nekem már annyian szidták. Én komolyan, őszintén nem értem. Én nem igényeltem, hogy őrzőbe adjam a babám, egyszer sem tettem meg ezekben a napokban. Vérzett a szívem, ha vizsgálatra elvitték tőlem, nem lehettem annyira elesett, az első nap sem, hogy ne lássam el örömmel. Szerintem nem mogorvák, nem gonoszak a nővérek, újszülöttesek, én nem tudom, eddig mindenkitől ezt hallottam. Rengeteg dolguk van, nagyon sokat dolgoznak, valóban nem jöttek oda túl sokszor segíteni, de ha kérdeztem, választ kaptam, ha kértem jöttek. Segítettek a szoptatásban, megtanítottak fejni és megmutatták, hogyan iszik tejet pohárból az én babám. Az vicces volt :)

Sajnos a szobatársam egy 17 éves lány volt, aki viszont eléggé megnehezítette a napjaimat, ebben az egyben nem lehetett szerencsém, nem akarom részletezni milyen is volt ő, nem érdemes, nem ér még 10 sort sem ebben az írásban, háromban meg leírni képtelenség.

A szoptatás. Hamar megindult a tejem, őszintén ijesztő is volt és fájdalmas, de Lili már a szülőszobán szopizott és utána is ügyesen evett. A negyedik napon engedtek haza, aznapra olyan szinten gyulladt be és csomósodott a mellem, hogy itthon kellett hagynom a babám, szörnyű volt. Éva a masszőr mentett meg, akihez korábban is jártam, kimasszírozta a csomókat, nem túlzok, ha azt mondom, jobban fájt mint a szülés. Két törölköző és egy textil pelus, Éva és én és a szalon telt meg tejjel, döbbenetes volt. Közben végig Lilimre gondoltam, akit itthon kellett hagynom. Napokig masszíroztam, fejtem még itthon és úgy tűnik, most alig egy hétre, a helyzet normalizálódott, maximum egyszer fejek egy nap, remélem ez annyit jelent, hogy Lilim igényeihez mérten termelődik a tej és nem azt, hogy fogyóban van. De mivel így is sok van és mindig jól lakik, jól alszik és angyalian nyugodt baba, ezért remélem nem kell tartanom attól, hogy gond lenne.

Mint már írtam a kórházból negyednapra engedtek el, mivel Lili súlya az első visszaesés után emelkedni kezdett, jól szopott, mindenki csak dícsérte. A hazatérés híre váratlanul ért, a dokim jött hogy induljak, varratszedés, mert úgy hallja nagyon ügyesek vagyunk és van remény, hogy aznap kiadjanak. Ekkor a varratszedéskor kellett Lilit az őrzőbe tolnom, szépen elvolt, aludt, de nekem olyan rossz érzés volt. Ezután gyerekorvosi vizsgálat következett, végül a gyerekorvos mondta ki, hogy igen, mehetünk haza.

Aznapra esett a költözés. Ákos és Zsu jöttek értünk a kórházba, olyan jó volt hazaindulni J Nagy felfordulásra értünk haza és sokan is voltak, nem így tervezi az ember, nem zsákok és dobozok közé, de higgyétek el, jó volt ez így. Mindenki, barátok, kollégák, család Lilit csodálta, hát ennyit arról, hogy az első hetekben ne jöjjenek vendégek J Ez is jó volt így, mint minden.

Lilien egy kis tündér, eszik és alszik, kevés ébrenléti ideje van, mint megtudtam az első hetekben ez így természetes. Nem vagyok fáradt. Három, maximum négy óránként szopizik, és most hogy éjjel már fejnem sem kell, gyorsan megy minden. Sok időm lenne pihenni, aludni napközben, de fel vagyok töltődve, egyelőre nem megy. Anyum, Anyósomék és Eta, akihez költöztünk most ideiglenesen, tündérek, kiszolgálnak minket, mi pedig a kis család éljük az életünket hármasban a különálló kis szobánkban, birodalmunkban. Anyu, anyósomék még a hétvégén itt lesznek. Holnap jön Anita az unokatesóm, aki Lili keresztanyukája lesz és tesóm a gyerkőcökkel. Ákos nővéréék nem tudnak jönni, Áron baba  beteg, ezt nagyon sajnálom, most hiányoznak ők is, jó érzés találkozni mindenkivel, bemutatkozni nekik, mert új ember lettem, tényleg :)

Hosszúra nyúlt a történetünk, pedig közel sem írtam le mindent, de ami kimaradt azt leírni nem is lehet és Ti, akik ismertek, úgyis megtudjátok, észreveszitek rajtam. Szeretem a sorsom, szeretem az életem. Szeretem a férjem, mert olyan Apa akire én is vágytam volna kislányként és egyébként Lilink szerintem rá hasonlít nagyon-nagyon, ezért külön is szeretem. Értékelem a családomat, értékelem anyukámat, aki felnevelt, aki ugyanígy lett Anya, most étettem meg mi is az, amit ő irántunk érez. Hálás vagyok anyósomnak, apósomnak, hogy ilyen fiút neveltek fel nekünk, nekem és Liliennek. Hálás vagyok Etának, mert rajong a kislányomért, érzem, hogy úgy szereti, mint egy nagymama. Jó, hogy itt lakunk most, menedékünk ez a ház, míg ismét a sajátunkba nem költözhetünk. A lakásunkat Ákos már átadta, az új lakásra jövő héten kötünk szerződést. Aztán még hitel és felújítás és miegymás, de a lényeg, hogy minden meg lesz és minden jó lesz. 

Ez egy kissé hosszúra sikerült szüléstörténet, hiszen nem csak a szülésről írtam benne. De minden amit még leírtam, hozzátartozik a történetünkhöz és azt akartam, hogy kerek legyen. Mert az is :)

Csak egy hónap. De milyen! Az idő valóban relatív. Egy Baba, egy Anya, egy Apa, A CSALÁD első hónapja nem "csak"  egy hónap, nekünk ez a hónap annyi minden volt. Megismertük Lilient, megismertük magunkat és egymást újra. Megismertük a büszkeséget, a szeretetet, szerelmet és az aggódást. És nekem a legszebb az egészben, hogy felismertem, hogy Neki, az én kislányomnak szüksége van rám. Nem csak egyszerűen rám van szüksége, hanem pont rám van szüksége. Nem tudom ezt megfogalmazni, csak megértettem általa, miért nem fáradt egy Anya egy hónap után sem napközben, holott minden éjjel többször ébred, szoptat, böfiztet, ha kell nyugtat, pelenkát cserél és esetleg fájó pocakot masszíroz állhatatosan és akár kétségbeesetten. Miért nem kell napközben aludnom? Azért mert a Jóisten így teremtett minket. Aki anya lesz, boldogan alkalmakodik. Nem tudatosan, hanem önkéntelenül a szervezetünk is. Persze nem mondom, van hogy hajnalban úgy ébredek a kis nyivákolására, vagy apró rikkantására, nyöszörgésére, hogy összeráncolt homlokkal bebújok még a takarómba... hátha csak álmodom. Van ilyen. De akkor még egy hang onnan, a kiságyból és rám tör, hogy ez az én kislányom. Nekem szól, nekem kislányom van és éhes! :) 

Talán bolondnak néz, aki ezt olvassa, talán nem, de leírom. Még mindig van, hogy rám tör, hogy nem hiszem el, hogy sikerült. Hogy nekünk babánk van, annyi idő, váltakozó remény és csalódás után nekünk is sikerült. Ez talán megdöbbentőnek tűnik, hiszen elég egyértelmű már így, egy hónappal a szülés után, hogy igen, valóban sikerült :) de talán aki még küzd vagy azok, akiknek hosszabb idő után fogant meg a babája, ők talán értik mit érzek legbelül. 

Nem szeretem a számadatokat, de azért röviden írok Lilien fejlődéséről is. Mert növekszik, kerekedik, nem csak napról napra, de szavamra, sokszor alvásról alvásra, pelenkázásról pelenkázásra, szemlátomást és csókolni valóan. Az egy hónapos státuszon volt kerekedő szem és csodálkozás (doktor néni és védőnéni részéről) és büszke vigyor (az én részemről) és persze mérlegre pisilés Lili részéről (az én lányom, abszolút nettó súlyban szeret lenni, ha mérlegelik). Az én 2750 grammal és 46 cm-vel született és 2590 grammal hazahozott kislányom egy nap híján négy hetesen, március 19-én 3700 grammot nyomott és a védőnéni 54 cm-nek mérte! :) Láttam én, hogy egyre kisebb a pelenkázó, de hogy ennyire? :) Persze nem csoda ez. Szopizik mohón, boldogan mosolyogva vagy éhesen kapkodva, kitartóan és ügyesen az én babám.

Sétálunk minden nap, a sétákat végigalussza, de közben én mesélek neki a sétányról és a Parkról, az étteremről, ahol a lakodalmunk volt. A Balaton vizéről és a ránk váró nyarakról. A Fő térről és a rendőrségről (szegény gyerek) és Apáról és Anyáról, hogy mi mindent éltek meg itt, ebben a városban. És énekelek neki napközben és neki szép a hangom, pedig közben néha sajnálom őt :) és elmesélem neki napi 10-szer az Inci, Finci, Kispicurkát és mindig választok melyikük is aznap Lili baba. 

Szereti őt az egész család és a barátok és tudom, hogy érzi ezt.

Mesélek neki a régi otthonunkról és arról, hogy lesz nemsokára új is! A leendő szobájáról és barátairól, unokatesókról, akikkel majd játszik, balcsifürcsizik. És gyönyörködöm benne sokat, sokat, egész nap. Ákossal naponta kimondjuk, hogy mennyire szép, ugye mennyire? Megejtő számomra az a keskeny vágású szem és a kicsi fülek. Tudom, van ebben elfogultság is, minden szülő ilyen, de... akkor is. Tökéletes. :)

Boldog vagyok és hálás. Mindenért. Azért, hogy MOST és Ő a mi kicsi babánk. A várásért is hálás vagyok és a küzdelmekért, mert megérte. Többször kérem napjában, hogy adasson meg ez tiszta öröm mindenkinek, aki vágyik rá. És megjegyzem, szerintem kéréseim meghallgatásra találnak ;) Szép sorban, bizony ám.

Első hónapunk képekben. 

Drága kislányom, leírom pár kis szeretett tulajdonságod egy hónapos korodból, hátha változik majd és feledésbe merülne. Azt nem szeretném :)

Szeretem, hogy szopi alatt az egyik térded mindig felhúzva tartod.

Hogy maradjunk a szoptatásnál szeretem, ahogy kis kezeddel a hajadat piszkálod, miközben békés arccal vagy mohón koncentrálva, lelkesen falatozol.

Szeretem, amikor egy érintésemre, a hangomra vagy az elalvás pillanataiban félmosolyra húzódik a szád. Édes vagy tudod?

Szeretem az illatod beszívni éjjel, amikor mindketten félálomban találkozunk :)

Csodálom, hogy mindent meg lehet veled beszélni. Hihetetlen, hogy a teljes lakásvásárlást - a hitelügyintézést, az ügyvédet, bankot és közjegyzőt beleértve - Veled vittük végig. Mnden fontos pillanatban ott voltál, a szopizással alkalmazkodtál és aludtál mindenhol békésen, ahogy mi azt megbeszéltük. Persze érthető... "Neked veszünk szobát" ;)

Szeretem, hogy már most ragaszkodsz az Apával töltött esti óráidhoz és hogy lazán fekszel néha a kanapén és figyeled a fényeket, a tévét... hiába, a mi lányunk vagy! :)

Szeretem, hogy este fürdetésnél kapaszkodsz a kezünkbe, és felnézel ránk, mintha kérdenéd: "Ugye vigyáztok rám?" Kis biztonsági játékosunk, hát persze, mint a szemünk fényére. Mert az is vagy.

Szeretem, hogy szeretsz csavarogni, ha öltöztetlek sétához, nyugodtan tűröd, holott öltözni nem szeretsz. Honnan tudod, hogy megyünk??! :) Kis csavargósom :)

Szeretem, hogy a babakocsiban mindig alszol, bár várom már, hogy nagyobb legyél és nézelődj sokat.

Szerettem, hogy kezdetben minden nagy volt Rád, olyan vicces szituk voltak emiatt :) És most szeretem, amikor egyik napról a másikra kinősz egy ruhácskát.

Szeretem, ahogy a pocifájás elleni édes cseppeket nyalogatod, komolyan, figyelő szemmel és cuppogva. És az utolsó csepp után még nyújtod a nyelved. Még jó, hogy utána megvigasztal a további cseppek elmaradásáért az anyatej. :)

Szeretem a fintoraidat. A hangokat a kiságyból. Rikkantást és horkantást és olykor-olykor pukkantást. Bár azt apára fogjuk. Ha nincs itthon nyugodtan lehet rám is fogni ;)

Szeretem, ahogy nyújtod a lábacskád fürdetés vagy peluscsere közben, hogy masszírozzuk kicsit. Mert Neked ez jár. Egyértelmű :)

És sorolhatnám vég nélkül, de már nyújtózkodsz az ágyadban, hosszan, nyögve, mint egy kisöreg, felébredtél hát drágám. Mellesleg az  ilyen ébredéseidet is nagyon-nagyon szeretem - mert van másmilyen is, de azt inkább hagyjuk, rendben? - ;)

Írok én írok, és nem is mentegetőzésképpen mondom (vagyis de) de az életet mostanában inkább élem, mint írom :)

A napok, hetek gyorsan telnek és én azt veszem észre, hogy a kislányom két hónapos lett tegnap. Változik sokat, napról napra. Mosolyog a világra, mosolyog ránk. Jönnek újabb szokásai és elhagy régieket és van, ami megmarad és én annak nagyon tudok örülni. Szereti a fényeket, mosolyog a lámpának és az árnyékoknak a falon. Ha hason alszik, keresztben találom a kiságyában, nem csoda, hogy ilyeneket tud már egy ilyen pici lány?

Tudunk már játszani, szemével követi a kiságy feletti zenélő, forgót és vigyorog neki. Van már babája (kettő) könyvekcskéje (hirtelen három is) és játéka (sok). Van hintája (elektromos) amit nagyon szeret, már onnan is nézi a tv-t, hát Istenem, korán kezdi.

Voltunk Szentendrén múlt hétvégén mamáéknál. A szobánkban van ott is kiságya, játéka, pelenkázója, a nagyszülei rendezték be a kis birodalmat nagy szeretettel. 

Voltunk Kaposváron húsvétkor (tegnap) és voltunk átvenni az új lakást ma! :) Megannyi élmény és mind Vele, nagyon szeretem, hogy ha átalussza is általában e kalandokat, fontos pontokat, történéseket az életünkben, de megéli velünk, mert jön velünk, azaz... visszük magunkkal. :)

Megvolt az első (és rögtön utána a második) hányás :( - szerencsére nem betegség, hanem túlevés miatt. Így hát a szopik kitolására vagyunk utasítva, hiszen mint megtudtam az igény szerinti szoptatás nem feltétlenül azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármikor, bármennyit, amikor csak szeretné. Nagyon megijedtem, amikor hányt, el sem tudom mondani mennyire. De amint kiadta, amit ki kellett, gyakorlatilag azonnal ellazult, sőt vigyorgott... láza nem volt... nagyokat aludt. Rossz érzés volt, hogy ha jót is akartam, de tulajdonképpen én voltam a hibás. Én büszke voltam milyen jó evő, milyen szerencsénk van, milyen ügyes is ő. És közben akaratlanul huppantunk a ló túloldalára.

Most úgy állunk, hogy ÁLTALÁBAN a 3-3.5 órát simán kibírja, néha 4-4.5 órát is (nagyon néha) illetve este, a fürdetés utáni alvása egy nagy alvás, ami változóan 5-7 óra közötti. Vannak napok (pl. a mai) amikor kellett szopiznia 2 óra elteltével ismét, kétszer is. És tényleg éhes basszus. Merthogy állítólagosan higgyem el, hogy az nem lehet, hogy ilyen hamar megéhezik. Hát de. Már hogyne lehetne. :)

És mindeközben és ezzel összefüggésben rászokott a cumira. Sőt, a régebben (1 hónapja) lesajnált, nagy ívben kiköpött cumira most rendesen rákattant. Erre csak annyit mondok: elvek jönnek, elvek mennek, de a lényeg, hogy Lilinek jó legyen. Mert jó. Megnyugtatja és kell a megnyugvás. Fáj a pocak újra sajnos, a kakiért rendesen megdolgozunk és most ott tartunk, hogy van, hogy kúppal megy csak... a sokadik napon. Tornázunk és masszírozunk és együtt sírunk, ha neki fáj, mert bevallom, azt én nagyon nem bírom, ha azt látom fájdalma van. Nem is hinném, hogy van Anya, aki igen.

De összességében továbbra is a világ legjobb, legkiegyensúlyozottabb és amúgyis úgy általában leg-leg babája és ezt nem azért mondom, mert én vagyok az anyukája - persze belegondolva, de, biztosan azért :) 

Olyan büszke és boldog vagyok ám! :) És sosem hittem, hogy létezik ekkora szeretet. Annyi minden van benne a rajongásig szeretésen kívül. Sok féltés, aggódás, mérhetetlen büszkeség és extrának ez a nem múló "még mindig nem hiszem el, hogy Ő van nekem érzés". 

Sok mindent írhatnék, sok mindent kellene írnom még, de ma ennyi volt a nap, aludni is kell lassan. Most már este van és hallgatom a sóhajokat a kiságyból és összenézünk ilyenkor az Édesapjával és nagyon-nagyon helyénvaló a mi világunk, erre jövünk rá megint, jólesően és boldogan. 

Második hónap képekben :)

Egy kép a születésedről. Mert ez az idézet most megindított és olyan jó emlékezni.

"Még emlékszem az első tétova mozdulatodra. Fáradtak voltunk mind a ketten, mert megszülni és megszületni egyaránt nehéz. De te megengedted, hogy elszakadjak testedtől, magadhoz öleltél, hogy érezzelek. Mohón kerestem az életerőt, melyet nekem tartogattál, hiszen már kilenc hónapon keresztül erre készülődtünk. Jó volt hallgatni szíved dobogását, jó volt a nagy munka után csendesen megpihenni ölelő karodban. Tudom, sokszor Te is fáradt voltál, néha majdnem feladtad, de az én létezésem erőt adott. Akkor is a legszebb voltál, ha te nem így érezted, mert olyat adtál Nekem, amit soha senkitől nem kaphattam volna. Testedből tápláltál szíved minden melegével."

Az élet zajlik, az idő meg telik és nem mellesleg múlik is :) Néha azt gondolom sajnos, de most, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy egy hét múlva költözünk, nos most azt kell, hogy mondjam szerencsére ;)

A lakás gyönyörűszép lett, az utolsó (sok és nem is kicsi) simításokat apósom és Á. végzik napok óta, napi 14 órában. Teljesen kész nem lesz szerintem jövő hétre sem, de akkor is beköltözünk és majd szépen lassan elkészül, ilyeneken már nem akadunk fenn. :)

Régen nem írtam, Lilim már három és fél hónapos nagylány. Tényleg nagylány, mert beszél, hangosan nevet, hasról hátra fordul és már billegteti magát hátról is, de onnan még nem megy a fordulás. Nem szeret hason lenni, a feje még mindig billeg sokszor, de azért már erősödik, ügyesedik. Voltunk gyógytornásznál is emiatt, szóval elmondhatom, hogy a lányom már pár hónaposan edzeni jár, hát nem semmi :)

Nagyon várom, hogy költözzünk, hogy végre csak mi legyünk hárman. Várom, hogy Á. is fellélegezhessen, rengeteget dolgozik, most nem is a munkahelyről beszélek, persze ott meg majd most jön a dömping. Dehát mindez értünk van, tudom. De azért hiányzik :)

Lilit nagyon érdekli ez a világ, azon belül is a saját kis dimenziója. Szereti a csillárt a szobában, szeret kinézni a fákra (jó oké, a fényre leginkább) az ablakon, szereti piszkálni a kiságyban lakó lepkeszárnyú bagoly (nem tudom máshogy leírni), színes, zizegő szárnyait. Ez a kedvenc játék, Neki beszél a legtöbbet, nagy haverok, Pajtinak is kereszteltem :)

Amióta ilyen kis érdeklődő, megszűntek az alva babakocsizások és a nappali nyugodt szopizások (hacsak nem félálomban kerül cicire) Reggel ébredés után gyakorlatilag szopizik egy kicsit, már közben jár körbe a szeme, majd hirtelen le a ciciről és vigyorog, magyaráz a csillárnak :) Ha nagy nehezen visszaterelgetem a figyelmét az evésre, akkor kezdjük elölről. Most ez ment mondjuk hajnalban is, még Á. is felkelt a nagy dumálására :))) Meg is beszéltük, hogy "Hű mekkora csacsogó lesz!" Nem is tudom kire üthetett :)

Központi kérdés a kaki, ami kb. hetente van, vagy spontán, vagy kúppal. És akkor egy nagy adag, tök normál anyatejes kaki. Hát nem tudom, állítólag ne aggódjak, mert szopis babáknál ez átlagos jelenség (mármint hogy ritkán kakil) ... de heti 1x? Vagy 1x se? Egyébként meg nem szenved vele, nem fáj a pocija, legalábbis nem tűnik fel, gondolom sírna, nyugtalan lenne, ha szenvedne. Amikor meg bekakil akkor ragyog az örömtől és vigyorog, biztos érzi, hogy erre várnak a szülők, nagy pillanat ez bizony.

Pár hete nagyon nyáladzik, a kis keze, ökle sokat van a szájában, mocorognak a fogcsírák ilyenkor már állítólagosan. Egyem meg a szívét. Korán kezdi, ámbár ebből fogacska lehet hogy csak hat hónaposan lesz a nagykönyv és az ismeretségi, családi kör tapasztalatai alapján.

Három hónaposan kereken 5 kg volt és 60 cm, majd szerdán megyek vele védőnőhöz, meg 18-án is a 4 hós státuszra, le lesz akkor is méricskélve és akkor majd írom ezeket a lényegtelen adatokat, mert a lényeg úgyis az, hogy gyönyörű és tökéletes. Minden elfogulság nélkül :D

Van továbbá fülbevalója, hát igen, a szépségért meg kell szenvedni, szegényem meg is szenvedett érte, bár szerintem érzékenyebben érintette , hogy lefogtam őt, mint maga a belövés. Belövés brrr, nem jól hangzik, felejtsük is el, lényeg a cuki végeredmény, na. M. barátnőm pedig szolidarizált,lövetett magának is két plussz lyukat, hogy tudjon engem tájékoztatni, hogy mennyire fájt. Na ilyen az igaz barát, köszönöm neki ez úton is!

Találkoztunk Sz-kal is, ikres barát-kolléga-anyatársnő, hát valami aranyosak az ikrek, nem mondhatni, hogy mint két tojás :) Egy igazi kisfiú és egy igazi kiscsaj, ahogy azt kell!!

Most pedig szorítunk M.G. barátnőmnek nagyon-nagyon, szívből, amikor csak eszünkbe jut minden nap... hiszek benne és abban, hogy hamarosan örömmel írok róla itt részletesebben. Remélem!!!!

Pár kép rólunk, az elmúlt hónap képeiből szemezve: