Egy hónap :)

Csak egy hónap. De milyen! Az idő valóban relatív. Egy Baba, egy Anya, egy Apa, A CSALÁD első hónapja nem "csak"  egy hónap, nekünk ez a hónap annyi minden volt. Megismertük Lilient, megismertük magunkat és egymást újra. Megismertük a büszkeséget, a szeretetet, szerelmet és az aggódást. És nekem a legszebb az egészben, hogy felismertem, hogy Neki, az én kislányomnak szüksége van rám. Nem csak egyszerűen rám van szüksége, hanem pont rám van szüksége. Nem tudom ezt megfogalmazni, csak megértettem általa, miért nem fáradt egy Anya egy hónap után sem napközben, holott minden éjjel többször ébred, szoptat, böfiztet, ha kell nyugtat, pelenkát cserél és esetleg fájó pocakot masszíroz állhatatosan és akár kétségbeesetten. Miért nem kell napközben aludnom? Azért mert a Jóisten így teremtett minket. Aki anya lesz, boldogan alkalmakodik. Nem tudatosan, hanem önkéntelenül a szervezetünk is. Persze nem mondom, van hogy hajnalban úgy ébredek a kis nyivákolására, vagy apró rikkantására, nyöszörgésére, hogy összeráncolt homlokkal bebújok még a takarómba... hátha csak álmodom. Van ilyen. De akkor még egy hang onnan, a kiságyból és rám tör, hogy ez az én kislányom. Nekem szól, nekem kislányom van és éhes! :) 

Talán bolondnak néz, aki ezt olvassa, talán nem, de leírom. Még mindig van, hogy rám tör, hogy nem hiszem el, hogy sikerült. Hogy nekünk babánk van, annyi idő, váltakozó remény és csalódás után nekünk is sikerült. Ez talán megdöbbentőnek tűnik, hiszen elég egyértelmű már így, egy hónappal a szülés után, hogy igen, valóban sikerült :) de talán aki még küzd vagy azok, akiknek hosszabb idő után fogant meg a babája, ők talán értik mit érzek legbelül. 

Nem szeretem a számadatokat, de azért röviden írok Lilien fejlődéséről is. Mert növekszik, kerekedik, nem csak napról napra, de szavamra, sokszor alvásról alvásra, pelenkázásról pelenkázásra, szemlátomást és csókolni valóan. Az egy hónapos státuszon volt kerekedő szem és csodálkozás (doktor néni és védőnéni részéről) és büszke vigyor (az én részemről) és persze mérlegre pisilés Lili részéről (az én lányom, abszolút nettó súlyban szeret lenni, ha mérlegelik). Az én 2750 grammal és 46 cm-vel született és 2590 grammal hazahozott kislányom egy nap híján négy hetesen, március 19-én 3700 grammot nyomott és a védőnéni 54 cm-nek mérte! :) Láttam én, hogy egyre kisebb a pelenkázó, de hogy ennyire? :) Persze nem csoda ez. Szopizik mohón, boldogan mosolyogva vagy éhesen kapkodva, kitartóan és ügyesen az én babám.

Sétálunk minden nap, a sétákat végigalussza, de közben én mesélek neki a sétányról és a Parkról, az étteremről, ahol a lakodalmunk volt. A Balaton vizéről és a ránk váró nyarakról. A Fő térről és a rendőrségről (szegény gyerek) és Apáról és Anyáról, hogy mi mindent éltek meg itt, ebben a városban. És énekelek neki napközben és neki szép a hangom, pedig közben néha sajnálom őt :) és elmesélem neki napi 10-szer az Inci, Finci, Kispicurkát és mindig választok melyikük is aznap Lili baba. 

Szereti őt az egész család és a barátok és tudom, hogy érzi ezt.

Mesélek neki a régi otthonunkról és arról, hogy lesz nemsokára új is! A leendő szobájáról és barátairól, unokatesókról, akikkel majd játszik, balcsifürcsizik. És gyönyörködöm benne sokat, sokat, egész nap. Ákossal naponta kimondjuk, hogy mennyire szép, ugye mennyire? Megejtő számomra az a keskeny vágású szem és a kicsi fülek. Tudom, van ebben elfogultság is, minden szülő ilyen, de... akkor is. Tökéletes. :)

Boldog vagyok és hálás. Mindenért. Azért, hogy MOST és Ő a mi kicsi babánk. A várásért is hálás vagyok és a küzdelmekért, mert megérte. Többször kérem napjában, hogy adasson meg ez tiszta öröm mindenkinek, aki vágyik rá. És megjegyzem, szerintem kéréseim meghallgatásra találnak ;) Szép sorban, bizony ám.

Első hónapunk képekben.