2014.02.10 11:20
Ismerjük meg egymást!
Erre a játékra mrsgardner kért fel, köszönöm, hogy gondoltál rám.
Blogja itt található https://hosszu-az-ut-hazaig.blogspot.hu/ ... szeretem úgy, ahogy őt is.
A játék menete a következő (lenne):
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. (és reméld, hogy nem szakítják meg a játékot.:)
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. (és reméld, hogy nem szakítják meg a játékot.:)
Az első két pontot tudom csak teljesíteni, még pedig azért, mert kevés blogot követek és olyan nincs közöttük, melynek írója még ne vett volna részt a játékban. Legalábbis azt hiszem :) De hetet összesen meg biztosan nem olvasok, tehát a feladat nekem tényleg nem lenne teljesíthető. Az én blogomat sem olvassák sokan, viszont olvassa olyan, aki nagyon-nagyon közeli, nagyon-nagyon ismer, tehát neki lesz ami nem újdonság, de bízom benne, hogy azért olyan is, ami meg az.
1. Sokan találgatnak miért is lettem én rendőr és az eredeti elképzelés, amit néha emlegetek, emlegetnek bizony nem igaz.
Én egyrészt azért lettem rendőr, mert gyerekként egyszer nagy igazságtalanság ért, amit sehogy sem tudtam bebizonyítani. Megvádoltak valamivel, ami nem igaz, és az a tehetetlenség, bénultság a mai napig bennem van, az igazságérzetem azóta nagyon érzékeny, kiélezett és ezért is vonzott szerintem, hogy az igazságszolgáltatásban kicsit "mélyebben" benne legyek. És miért pont rendőr és nem bíró vagy ügyész? Pl. azért, mert én nagyon tiszteltem a rendőröket, a rendőrautót, az egyenruhát. Bátorságot és egyenességet éreztem, tudtam mögötte és bár sokan vagánynak, bátornak tartanak, de képzeljétek elég érzékeny ember vagyok, sokszor tele bizonytalansággal és félelemmel és ezért azt gondoltam: ha ez sikerül és zsaru leszek, akkor mindez a múlté, örökre kemény leszek és tisztelnek majd az emberek. (Más kérdés, hogy zsaruként kiderült, hogy lehetek bátor és egyenes, ezt a szakmát, minket az emberek nem tisztelnek, nem becsülnek, na persze tisztelet a kivételnek.) Azért nem bántam meg :)
2. Kutyás vagyok és nem macskás, és az az egykutyás fajta. Egyetlen kutyám, társam, barátom volt nekem, Lédi, aki megélte velem a gyerekkort, a kamaszkort és amikor átkísért a felnőtt éveimbe, meghalt 13 évesen. Ő volt a LEG és el sem tudom képzelni azt, hogy valaha még egy állathoz ennyire közel kerüljek. Szerelem talán nem csak egy van az életben, de nekem kutya az biztosan csak ő volt és lesz. A "soha nem mondd azt, hogy soha" jogát fenntartom persze, de őszintén így érzem.
3. Béka iszonyom van. Nem csak olyan"jajj félek" "jajj de undorító", hanem egészen komoly. Egy éjszakai túra során esett az eső és én szerintem éveket öregedtem, mert tele volt az erdei út békákkal és a hányingertől a halálfélelemig engem minden kerülgetett. Ez az iszony annyira komoly, hogy a rendőrtisztire való alkalmasságin a "Fél-e, iszonyodik-e valamitől" kérdésre beírtam, hogy BÉKA. És azt mondtam, hogy ha ez kizáró ok, akkor fenébe az álmokkal, én bizony rendőr nem leszek. A suli elvégzése után egy ideig helyszínelőként dolgoztam és bizony volt egyszer egy olyan helyszín, ami bebizonyította, hogy reális volt vallanom az alkalmassági során. Kotróhajót kellett helyszínelni, aminek fedélzetére addig nem voltam hajlandó felmenni, míg a technikus kolléga kövekkel el nem üldözte az egy szem békát, ami békésen (békásan ha-ha) ücsörgött a Sió sekély vizének egyik nagy kövén. Láttam én már munkám során cifra, félelmetes, undorító, rettenetes dolgokat... de azt hiszem hisztizni csak e békás esetben hisztiztem, így talán megbocsátható :D
4. Én az a jótanuló (nem kitűnő rendű, csak simán jó tanuló), szervezkedő és sokszor puncsos kislány, diák voltam. Amit szerettem tanulni abba mindent beleadtam, ami kellett a céljaimhoz, abba is, voltam tanulmányi versenyeken, stb. ... de ami nem érdekelt (és amihez persze hülye voltam) azt le se tojtam, minimális szinten nem igyekeztem magamévá tenni. Ez sok bajt okozott középiskolai osztályfőnökömnek, aki szegény matek, fizikára tanított (volna) és nekem is. Neki azért, mert az igazgató és a humán tárgyak tanárai nem hitték el, hogy van olyan gyerek aki fenti két tárgy kivételével mindenből jó, szorgos kis hangya, hát itt nyilván a tanárban a hiba. (Pedig tényleg nem, megtettem mindent én, hogy a a dolgok így alakuljanak pl legyen olyan bizonyítványom, hogy: 5, 5, 5, 5, 2, 2, 5, 5, 5, és az érettségim is hasonlóan nézzen kis azaz: 5, 5, 3, 5, 5 két ötös mellett zárójelben, hogy kitűnő :D Gondolom nem kell részleznem mely tárgyak voltak csak elégségesek, ill. az érettségiben közepes :) Na de mi bajt okozott ez nekem? Mi mindenre voltam én képes merő lustaságból, érdektelenségből? Hát pl. arra, hogy egyszer év vége felé, hogy a gyenge lábakon álló kettesemet fizikából még lejjebb ne tornázzam, Kedvencemmel (mert a jó barátnő minden baromságban társ higgyétek el) bevonultam a LEÁNY WC-be ahol is kezemet az ajtófélfára tettem, ő meg jól rácsapta az ajtót, hogy azonnal kialakuló sérülésemmel elvonulhassunk a balesetire izibe... fizika dolgozat helyett. (Nem tört el, csak zúzódott és tán' meg is repedt, mindenesetre csuda szép volt az eredmény és nem kevésbé fájdalmas. Kb. mint a hír visszaérve a suliba, hogy a dolgozat, mint olyan... elmaradt.)
5. Első "komoly" pasim 14 évesen volt, annyira komoly volt, hogy fél évig jártunk, ez idő alatt eljutottunk addig, hogy megfogta a kezem, csuda jó volt. Viszont fél év alatt sem jutottunk el addig, hogy életem első csókjában részem legyen, ezt R. barátnőm tűrhetetlennek minősítette és a szakítás felé terelgette gondolataimat. Sikerrel, mert fél év alatt viszont addig eljutottunk, hogy kijött a tavasz, meleg lett és az addig szerintem nagyon helyes fiú rövidnadrágot vett fel és nagyon cikisen szőrös lábai voltak. Komolyan olyan bundaszerű. Ennyi terhet már nem bírt el a kapcsolat, és útjaink szétváltak. Egyébként vele azért jöttem össze, mert már akkor is imádtam a gyerekeket és volt egy 4-5 éves forma kis öccse és mindig könyörögtem, hogy hozza a randira, imádtam a kis kópét :))
6. Ahogy az 5-ös pont kapcsán a múlton elmélkedtem, rájöttem, hogy az igazság nem teljes. Mert az első csókom nekem megvolt már ovisként. Amikor is az ovis szerelmemmel játszottunk a játszótéren és odajött hozzánk a ránk vigyázó nővérünk, bátyánk, akik mint később kiderült galád módon szövetkeztek ellenünk. Elmondták, ha mi tényleg szerelmesek vagyunk, akkor bizony csókolózni kell, különben nem érvényes az egész. És a trafóház mögötti bokorban meg is történt a szájrapuszi. A fejünket is forgatni kellett, tisztán emlékszem :D A galád szövetkezés lényege pedig az volt, hogy attól a perctől minket úgy, de úgy zsaroltak a harmadikas, nagy tesóink, hogy az nem igaz. Engem legalábbis Zsu kegyetlenül. Lényege: "Ha nem mosogatsz el" és sorolhatnám a sok mindent... "Akkor elmesélem Anyunak, hogy csókolóztál a bokorban." Hihetetlen mi mindent meg nem tesz az ember kényszer, fenyegetés hatása alatt :D Pedig, most felnőtt fejjel belegondolva nem hinném, hogy Anyu megtudva a "rémtettet" felnégyelt és a város négy pontján kiszögezett volna. Na most már mindegy.
7. Apukámat 7-8 éves korom óta nem láttam, kapcsolatunk nincs, tudjuk egymásról, hogy élünk, de tényleg ennyi és ez sem neki köszönhető. Nem hiányzik, és bár a régi gyerekkori emlékre emlékszem, milyen az amikor egy apa átölel, vagy egy apát szeretek, de nálam ennek az emléknek a jelentősége már csak annyi, hogy olyan férfit választottam magamnak, akit tudom, hogy APA lesz, aki hűséges marad a családjához, a gyermekéhez. Honnan tudhatom? Egyrészt őt ismerni kell, egyszerűen ilyen és aki megismeri az ezt elismeri. Másrészt nem csak egyszerűen lett ő ilyen. Olyan családja, édesapja van, amire mindenki vágyik, amiről mindenki álmodik. Az apósomat néha véletlenül vagy nem véletlenül Apának szólítom és olyankor azt érzem, hogy "ez lehet az" azaz ezt érezheti egy nő, ha édesapja van. Amikor Á. először "hazavitt" akkor apósom leült velem négyszemközt, szóba hozta az apámat és mesélt a sajátjáról, hogy tudjam, van bennünk közös és tudja, hogy a rossz apai példa nem feltétlen vezet rossz útra, ő ezt szem előtt tartva IS lett ilyen apa, amilyen. Másrészt ő az az apa, aki kézben tartja a család ügyeit, minden szinten segíti a gyerekeit. Nekem pl. furcsa az, amikor rákérdez hogyan is állunk anyagilag, megfedd minket, ha nem takarékoskodtunk... stb. ugyanakkor azt érzem ilyenkor, igen, e az, ami egy férfi, férj, apa feladata és elámulok, hogy a mi csupa nőből álló családunk mindezt hogyan tudta kivitelezni.
+ a ráadás:
Nem igazi ráadás, mert a 7-es ponthoz kapcsolódik szorosan. Mert ebből a helyzetből következett, hogy minket Anyukám egyedül és a szüleivel nevelt felt, főként nagymamámmal, egyrészt mert 11 éves voltam, amikor a papám meghalt, másrészt, mert a nevelés és segítség mint minden ebben a családban, a nőket terhelte. Azaz imádott nagypapámé volt a mese, a móka a játék, nagymamámé a szigor, a felelősség és a munka nagyon leegyszerűsítve. Ezért ez úton is köszönném a családomban élő nőknek, de elsősorban Anyunak és Mamónak, hogy ha kellett férfi módra helyt álltak és hogy az lett belőlem, aki vagyok. Igyekszem meghálálni minden nap, ha hiszitek, ha nem :)
—————