Lilien születése

Életem legszebb időszaka köszöntött be várandósságommal. Élveztem, szerettem minden percét és boldogan készültem egy teljesebb életre. Elkezdtem megismerni a férjemet leendő apaként, elkezdtem megismerni a magamban már rég anyaságra kész nőt. Mégis, hogy babánk születése ilyen érzést, örömöt, teljességet és nyugalmat hoz majd az életembe, úgy tűnik elképzeli sem tudtam. A várandósságom eddig is megosztottam Veletek, akikkel a szülésem történetét, Lili világra jöttének történetét megosztom. Ki csoportban, ki blogon követte, és annyi jó szót, szeretetet kaptam, hogy szeretném leírni Nektek a nagy eseményt, napot, ami merőben megváltoztatta életemet. Miközben ezeket a sorokat írom, kislányom a kiságyban ébredezik. Édes kis hangja van és nehezen, hosszan ébred, akárcsak a szülei. Miközben írom, majd meg kell szakítanom biztosan az írást, hiszen ha ébred, akkor fürdetünk, pelenkázok, szoptatok és aztán leteszem őt… talán ki kell majd mennem enni, hiszen a szoptatás kihozta belőlem az állandóan éhező és falatozó énemet J és majd ha fáradt leszek, jön egy zuhany, közben-közben és utána, amikor sikerül, írom tovább a beszámolót. Mégis, ez életem legnyugodtabb bejegyzése, nem zavarja semmi, ami bennem van az az a belső nyugalom, „minden a helyére került” érzés, amire még csak nem is vártam, nem is tudtam, hogy létezik.

Lilien születését 2014. február 18-ra vártuk, ez volt a kiírás napja, ezen a napon vonultam kórházba, hiszen nálunk, a mi kórházunkban kötelező a 40. hét betöltése után a kórházi befektetés. Napi kétszer NST, kétnaponta ultrahang, magzatvíz vizsgálat, azt gondoltam ez vár rám egy hétig maximum, mert a 41. hét betöltése után szülés indítás. Anettel kerültem egy szobába, egy csodálatos emberrel, akit a Kaposvári Kaális fórumról ismerek, ő ikreket vár március elejére és hetek óta lakója a kórháznak, mert a babái oly jól érzik magukat odabent J Jó volt, hogy vele kerülhettem egy szobába, egy ismeretlen ismerőssel, aki ráadásul egy nagyon pozitív és tiszta ember is.

18-án volt egy ultrahang, minden rendben volt, méhlepény II-es stádiumban, a baba jól van, 3350 grammra becsülték a méretei alapján. Az NST-k aznap rendben voltak, előtte lépcsőztem persze :)

Másnap a hajnali és délutáni NST eredménye sem volt túl jó, olyan értelemben, hogy éreztem magzatmozgásokat, de a baba szívhangja nem követte, mutatta ezeket, nagyon lapos lett a görbénk. Este bejött a választott orvosom, megnézte a magzatvizet, ami tiszta volt, majd megismételtette az NST-t, előtte elküldött lépcsőzni. Ismét hasonló volt az eredmény, összenéztek a szülésznővel és el sem hittem, amikor azt mondták: szülés indítás. Mikor? Most! Most? Nem tudom ezt az érzést elmondani. A szobatársam Anett pakolt nekem össze, lényegében le voltam bénulva. Telefonáltam Ákosnak és telefonáltam Bettinek, aki az egyik legjobb barátnőm és aznap beszéltük meg, hogy ő bejön velem a szülésre. Eredetileg nővérem jött volna be, de influenzás lett, így nem tudott és nem is tudom odaért volna vajon.

Mást nem tudtam értesíteni akkor, előre el volt mentve a telefonomba egy sms, egy lista azokról akiket értesíteni fogok. Nem tudtam elküldeni az sms-t. Döbbenet :)

A szülőszobán kettőnket indítottak negyedórás különbséggel, szerencsére nem egy szülőszobán, hanem külön helyiségben. Csak mellékesen jegyezném meg, hogy a másik hölgynek ¾ kilenckor kötötték be az oxitocint és ¾ 10-kor felsirt a 4700 grammos – harmadik- babája J

Nekem pontban kilenckor kötötték be az oxitocint, nem sokkal később odaértek Ákosék, vele jöttek barátaink, Mészi és Zoli és persze hozták Bettit is. A legjobb döntés volt, hogy Betti bejött velem. Ugyanebben a kórházban, ugyanennél a választott orvosnál szülte mindkét lányát, az elsőt pont így, indítással. El sem tudom mondani, hogy mennyit segített nekem. Az elején még nevetgéltünk is, mindent mondott, nagyszerűen együttműködött a szülésznővel – aki egy tündér volt, egy karakán tündér :) - és az orvosommal. Az elején még nevetgétünk, majd ¾ 10-re erős, rendszeres 2 perces fájásaim lettek. Fájdalomcsillapítót nem kaptam, nem is kértem. Jól tágultam, az oxi mellett kaptam egy-egy fájáserősítő és tágító injekciót, így nagyon gyorsan haladt minden. Az orvosom folyamatosan jelen volt, sokan azt mondták vajúdásnál nincs is ott orvos, csak a szülésznő, hát ez nem így volt. Egy-egy fájásnál az orvosom kézzel tágított, ez rosszabb volt mindennél, viszont nagyon gyorsan haladt így minden (bár nem úgy tűnt) :)

Közben a szülésznő és a dokim fogadásokat kötöttek, hogy éjfélre vagy egy órára lesz-e baba és hasonló kis jó hangulatú dolgok elhangzottak, mondjuk akkor éppen nem volt annyira vicces, viszont megnyugtató mégis, hogy akkor ezek szerint hamarosan karomban a babám? Folyamatosan néztem a CTG-n Lili szívhangját, amíg tudtam nem feküdtem fel, hanem labdán igyekeztem túlélni a fájásokat, Bettibe kapaszkodva testileg, de főleg lelkileg.

Amikor már úgy éreztem, ki is mondtam, hogy nem fogom kibírni, hánynom kell, képtelen vagyok végigcsinálni, ekkor a dokim annyit mondott, hogy ha ezt érzem, akkor fél órán belül baba lesz. Majdnem igaza lett, ez 11 óra után volt.

Amikor eljutottunk a „végjátékig” akkor át kellett mennem az egy ágyas szülőszobába, ez nem emlékszem mikor volt talán 11 óra után, de lehet, hogy fél 12-kor. A orvosom utólag azt mondta, hogy éjfél előttre saccolta a babát, annyira jól ment minden, de én bevallom a végére, amikor már végre „szülhettem” nyomhattam, hogy szétestem, nem értettem mit akarnak tőlem,  nem értettem hogyan kell nyomnom és a végén már kiabáltak velem, hogy valahogy észhez térítsenek, hogy végig csináljam. Nem tudom hányadik fájásra, nyomásra sikerült végül megszülnöm, rengetegnek éreztem, de lehet hogy 4, lehet, hogy 5 volt tényleg nem tudom. Azt tudom, hogy még akkor is vagy 3-4 szer meg kellett várni a következő fájást, amikor már Lili fejét látták, végül ez adott erőt, hogy nem tehetem ezt a kicsikémmel, neki ott nem jó, világra kell jönnie.

Végül eljött az a pillanat is. Egyes papírok szerint 2014. február 20-án 00:20 más papír szerint 00:25 perckor, de Ákosék szerint pontban 00:24 perckor kibújt és azonnal, erősen sírt fel a lányom.

Ahogy most ezt írom folynak a könnyeim, leírni nem lehet azt a rám szakadó boldogságot, büszkeséget. Nem voltam már fáradt, felhúztam magam hasizomból (pedig nincs is) és csak néztem, ahogy ott sírt, olyan szép volt, formás, kicsi babám. A köldökzsinórt Betti vágta el és jelképesen ezzel átadta őt az életnek, ez is annyira helyénvaló volt.

Lilient lemérték, 46 cm és 2750 gramm volt az én drágám, édes kicsi babája. Melegített ruhába csomagolták és megkaptam őt azonnal a mellemre. Hozzám bújt és néztük egymást és azóta a mi világunk egy lett. Emelgette a fejét, tátotta a száját, éber volt és gyönyörűszép.

Amíg varrt az orvosom, Ákos nem jöhetett be, csak mi ismerkedtünk ketten. A frissen született Anya és kislánya.

Egy nagyon édes kis fiatal lány jött a gyermekágyas osztályról Liliért, ő is ott volt míg varrtak engem, a szülésznő és persze a dokim is. Nevetgéltek, poénkodtak, aranyosak voltak, de mi Lilivel csak alig érzékeltük ezt, annyira jó volt együtt lenni. Amikor az orvosom végzett, még egyszer gratulált, én elnézést kértem a viselkedésemért :) (nem voltam halk és finom na…) mondtam neki, hogy bocsánat, de úgy éretem szétszakadok, ő meg azt mondta „Talán nem véletlen” :O :D És még megkérdezte: „Ugye milyen hamar el lehet felejteni a szenvedést?” Igaza volt. Már semmit sem éreztem csak végtelen hálát, hogy ezt átélhettem.

Ákos bejött, a szülésznő jótékony félhomályt csinált és a megfigyelés órájában magunkra maradtunk, mi a Család. Ott lett belőlünk Család és ez így nagyon szép és jó volt. Nem bánom, hogy nem Ákos volt mellettem a szülésnél, most is úgy érzem, hogy ez másképpen nem történhetett volna. Sajnálom, hogy Zsu nem lehetett ott, de ezt sem érzem véletlennek, nekem Betti volt, aki a legtöbb támaszt nyújthatta, egyszerűen a Jóisten ezekben az órákban őt rendelte mellénk, ebben mélyen hiszek.

Elmúlt a megszentelt idő hármasban és a kedves kis lány elvitte a babánkat, de előtte még egy-egy puszira odatartotta nekünk, Anyának és Apának. Kint a barátaink várták ők és lefotózták, születése után közvetlenül így aztán lett egy csodás képünk róla. Betti is készített képeket egyébként hármunkról, mielőtt magunkra hagyott minket ő és a szülésznő, ez akkor kicsit furcsa volt, de visszanézve a képeket, hát … ennél szebbet talán még sohasem láttam.

A kórházunk bababarát, 24 órás rooming van, azonban nekünk nem volt hely, csak másnap délelőtt, annyi baba született akkor, az előző napokban éppen. Így pár óráig a nőgyógyászati osztályon feküdtem, reggel hozták a kislányt és még délelőtt átmehettünk a gyermekágyra.

A gyermekágyas napokról röviden. Ezt a kórházat, ezt a rendszert nekem már annyian szidták. Én komolyan, őszintén nem értem. Én nem igényeltem, hogy őrzőbe adjam a babám, egyszer sem tettem meg ezekben a napokban. Vérzett a szívem, ha vizsgálatra elvitték tőlem, nem lehettem annyira elesett, az első nap sem, hogy ne lássam el örömmel. Szerintem nem mogorvák, nem gonoszak a nővérek, újszülöttesek, én nem tudom, eddig mindenkitől ezt hallottam. Rengeteg dolguk van, nagyon sokat dolgoznak, valóban nem jöttek oda túl sokszor segíteni, de ha kérdeztem, választ kaptam, ha kértem jöttek. Segítettek a szoptatásban, megtanítottak fejni és megmutatták, hogyan iszik tejet pohárból az én babám. Az vicces volt :)

Sajnos a szobatársam egy 17 éves lány volt, aki viszont eléggé megnehezítette a napjaimat, ebben az egyben nem lehetett szerencsém, nem akarom részletezni milyen is volt ő, nem érdemes, nem ér még 10 sort sem ebben az írásban, háromban meg leírni képtelenség.

A szoptatás. Hamar megindult a tejem, őszintén ijesztő is volt és fájdalmas, de Lili már a szülőszobán szopizott és utána is ügyesen evett. A negyedik napon engedtek haza, aznapra olyan szinten gyulladt be és csomósodott a mellem, hogy itthon kellett hagynom a babám, szörnyű volt. Éva a masszőr mentett meg, akihez korábban is jártam, kimasszírozta a csomókat, nem túlzok, ha azt mondom, jobban fájt mint a szülés. Két törölköző és egy textil pelus, Éva és én és a szalon telt meg tejjel, döbbenetes volt. Közben végig Lilimre gondoltam, akit itthon kellett hagynom. Napokig masszíroztam, fejtem még itthon és úgy tűnik, most alig egy hétre, a helyzet normalizálódott, maximum egyszer fejek egy nap, remélem ez annyit jelent, hogy Lilim igényeihez mérten termelődik a tej és nem azt, hogy fogyóban van. De mivel így is sok van és mindig jól lakik, jól alszik és angyalian nyugodt baba, ezért remélem nem kell tartanom attól, hogy gond lenne.

Mint már írtam a kórházból negyednapra engedtek el, mivel Lili súlya az első visszaesés után emelkedni kezdett, jól szopott, mindenki csak dícsérte. A hazatérés híre váratlanul ért, a dokim jött hogy induljak, varratszedés, mert úgy hallja nagyon ügyesek vagyunk és van remény, hogy aznap kiadjanak. Ekkor a varratszedéskor kellett Lilit az őrzőbe tolnom, szépen elvolt, aludt, de nekem olyan rossz érzés volt. Ezután gyerekorvosi vizsgálat következett, végül a gyerekorvos mondta ki, hogy igen, mehetünk haza.

Aznapra esett a költözés. Ákos és Zsu jöttek értünk a kórházba, olyan jó volt hazaindulni J Nagy felfordulásra értünk haza és sokan is voltak, nem így tervezi az ember, nem zsákok és dobozok közé, de higgyétek el, jó volt ez így. Mindenki, barátok, kollégák, család Lilit csodálta, hát ennyit arról, hogy az első hetekben ne jöjjenek vendégek J Ez is jó volt így, mint minden.

Lilien egy kis tündér, eszik és alszik, kevés ébrenléti ideje van, mint megtudtam az első hetekben ez így természetes. Nem vagyok fáradt. Három, maximum négy óránként szopizik, és most hogy éjjel már fejnem sem kell, gyorsan megy minden. Sok időm lenne pihenni, aludni napközben, de fel vagyok töltődve, egyelőre nem megy. Anyum, Anyósomék és Eta, akihez költöztünk most ideiglenesen, tündérek, kiszolgálnak minket, mi pedig a kis család éljük az életünket hármasban a különálló kis szobánkban, birodalmunkban. Anyu, anyósomék még a hétvégén itt lesznek. Holnap jön Anita az unokatesóm, aki Lili keresztanyukája lesz és tesóm a gyerkőcökkel. Ákos nővéréék nem tudnak jönni, Áron baba  beteg, ezt nagyon sajnálom, most hiányoznak ők is, jó érzés találkozni mindenkivel, bemutatkozni nekik, mert új ember lettem, tényleg :)

Hosszúra nyúlt a történetünk, pedig közel sem írtam le mindent, de ami kimaradt azt leírni nem is lehet és Ti, akik ismertek, úgyis megtudjátok, észreveszitek rajtam. Szeretem a sorsom, szeretem az életem. Szeretem a férjem, mert olyan Apa akire én is vágytam volna kislányként és egyébként Lilink szerintem rá hasonlít nagyon-nagyon, ezért külön is szeretem. Értékelem a családomat, értékelem anyukámat, aki felnevelt, aki ugyanígy lett Anya, most étettem meg mi is az, amit ő irántunk érez. Hálás vagyok anyósomnak, apósomnak, hogy ilyen fiút neveltek fel nekünk, nekem és Liliennek. Hálás vagyok Etának, mert rajong a kislányomért, érzem, hogy úgy szereti, mint egy nagymama. Jó, hogy itt lakunk most, menedékünk ez a ház, míg ismét a sajátunkba nem költözhetünk. A lakásunkat Ákos már átadta, az új lakásra jövő héten kötünk szerződést. Aztán még hitel és felújítás és miegymás, de a lényeg, hogy minden meg lesz és minden jó lesz. 

Ez egy kissé hosszúra sikerült szüléstörténet, hiszen nem csak a szülésről írtam benne. De minden amit még leírtam, hozzátartozik a történetünkhöz és azt akartam, hogy kerek legyen. Mert az is :)